Chapter 1.

Sziasztok! :) Azt figyeltem meg hogy körülöttem mindenki vezet már egy blogot legalább, így elhatároztam magam és indítottam egyet akkor én is. Először nem tudtam hogy milyen hírességgel kapcsolatban írjak, de egy bizonyos idő elteltével úgy gondoltam, hogy inkább maradok a teljesen kitalált szereplőknél. Na szóval. Rólam annyit érdemes tudni, hogy mindent keverek mindennel egy bizonyos határig, és ezt a tulajdonságomat most sem fogom elhagyni. A történet valahol Amerikában játszódik, általában a fő helyszín az iskola lesz.. Vagyis ezt terveztem eddig. Itt az emberek maguk választják a tantárgyakat, de a megnevezésüknél és az osztályoknál/osztályozásnál a magyar szokások szerint fogok eljárni. Az még jelentősebb változás, hogy 9-től kezdődik a tanítás. A többi szokásokról vagy hasonlókról még meglátom hogy döntök.

Két főszereplő van: Daniel és Lorelie. Mind a kettőjük szemszögéből fogok majd írni, mert nem tudom kifejezni rendesen magam, ha csak egy ember szemével írom le a történéseket. Az sem kizárt, hogy néha átmegyek a harmadik személybe, hogy még inkább átfogjam a lényeget. Mindig jelezni fogom, ha átugrok egy másik szemszögbe --> (XY's POV).

Az első részt egy olyan bevezetésnek szánom, ahol bemutatok mindent és mindenkit és majd csak utána indítom a történéseket, nem fogok mindig unalmas képleírásokat szerkeszteni.^^ Remélem elnyeri a tetszéseteket. Hát akkor itt van a Chapter 1.

___________________________________________________________

(Lorelei's POV)

Mikor reggel felébredtem, az első dolgom az volt, hogy kinézzek az ablakon és megnézzem, hogy milyen az idő. Halványan elmosolyodtam, mikor azt láttam hogy be van borulva. Az eső csöpögött és szélcsend volt: a legjobb párosítás a részemről. Nem mindig voltam esőpárti, de most kifejezetten szeretem. Nem tudom miért. Talán mert olyankor mindenki csendesebb és nincs akkora hangzavar. Ilyenkor kihasználom az alkalmat, félrevonulok és elgondolkozok a életemen. Hogy hogy ment tönkre egyik pillanatról a másikra. Hogy mennyire kilátástalan volt a létem. Hogy milyen nehéz volt kilábalnom abból a helyzetből. Hogy kinek köszönhetem azt az egészet. És hogy kiknek köszönhetem, hogy most itt vagyok, kitűnő tanulóként, normális lelki állapotban és egy közösségben, ahol mindenki segít ha valaki elakad valamiben és mozdul ha baj történne. Az ilyen pillanatok után újraértékelem az emberi kapcsolatokat, de mindig ugyanoda jutok: amíg nincs fiú, minden rendben. Persze, a legtöbben nem így gondolják..

Lassan kimásztam az ágyból. Kinyújtóztam, mielőtt kilépte a teraszra, ahol még nem ért eső. Végignéztem a városon, ahol már lassan 18 éve élek. Minden egyes épület más és más emléket hoz fel bennem, hol szépet, hol fájdalmasat. Van egy ház, nem messze a mienktől, ami már évek óta elhagyatottan áll. Valahányszor ránézek a szívem összeszorul és legszívesebben sírni kezdenék. Elfordultam a háztól, mielőtt még a visszaemlékezéssel elrontanám a napomat. Becsuktam a szemeimet és próbáltam elterelni a gondolataimat. Mikor már vagy 2-3 perce mozdulatlanul áltam, egy halk hangra eszméltem fel a házunk mellől. Odakaptam a fejemet és három srácot láttam meg, ahogy kényelmes tempóban sétálnak a gimnázium felé. Az egyik, aki a legtávolabb állt tőlem felnézett és megpillantott. Vigyorogva megállt.

-Hé, Lei! Péntek este ráérsz? - kérdezte, mire a többiek is idefordították a fejüket és fütyülni kezdtek, amiért csak egy rövidebb pizsamában állok a teraszon. Megforgattam a szemeimet és visszaléptem a szobámba, mielőtt becsuktam volna a teraszajtót. Minden sztoriban ugyanaz van.. egy kötekedő, magamutogató, de gyönyörű plázacica és egy tanulásmániás, visszahúzódó és a külseje miatt legszívesebben elbújó átlagos lány. Nos, az én életemben sincs ez másképp, csupán annyi a különbség, hogy itt én töltöm be a tanulásmániás és az évfolyamban a leggyönyörűbb lány szerepét is egyszerre. A legtöbben azt gondolják, hogy ennél jobb nem is lehetne. Szép alak, jó átlag: két ember kivételével senki nem érti, hogy miért problémázok ezen annyit. A bökkenő az, hogy ők még nem tapasztalták azt, amikor az összes srác az évfolyamból rád van kattanva és minden második elhív péntek este valahova. De én már hozzászoktam. Kezelni még mindig nem tudom teljesen, viszont legalább már nem húzom fel magam rajta.

Visszanéztem az üvegen keresztül a három fiúra, akik tovább mentek és eltűntek az utcasarka mögött. Egy pár pillanatig még bambultam, majd a szekrényemhez léptem és kivettem egy farmert és egy lila, denevérujjú pólót és a fehérneműket. Miután felöltöztem fogat mostam és a tükör elé álltam, hogy megfésüljem a majdnem derékig érő, barna, hullámos hajamat. Már majdnem készen voltam, mikor anya bekopogott az ajtón.

-Lorelei! Ha ilyen ütemben haladsz, csúnyán el fogsz késni!

-Mindjárt megyek! - válaszoltam, azzal gyorsan elrendeztem a hajamat, felkaptam magamra a karkötőimet, a fülbevalót és a nyakláncot. Amint végeztem lementem, a kezembe kaptam egy kiflit és egy pár medvesajtot. Leültem egy székre és enni kezdtem.

-A továbbtanulással jut..

-Még nem. Ne siettessetek! Igyekszem rájönni hogy mi érdekel igazán.. - vágtam apu szavába, aki erre csak bólintott.

-Tudom én azt.. De idén érettségizel és lassan már tudni kéne a terveidet. - nézett rám, mire én sóhajtottam.

-Igen.. de egyszerűen semmi nem izgat annyira, hogy később azzal foglalkozzak. - mondtam, és lenyeltem az utolsó falat kiflit, majd az órára néztem. Kikerekedtek a szemeim, ahogy azt láttam, hogy mindjárt elkések. Gyorsan felpattantam. -De ezt nem most fogom eldönteni, mert sietnem kell! Nem akarok már az első napon balhét. - azzal a vállamra kaptam a táskámat, elköszöntem a szüleimtől és elhagytam a házat.

Mint minden évben eddig minden reggel, most is először Belláékhoz mentem, hogy együtt menjünk suliba. Mikor odaértem megálltam és nem teljesen egy perc múlva az említett lány már ki is lépett az ajtón.

-Utálom a hétfő reggeleket. - morogta, ahogy kijött a kapun és bezárta maga után. Elindultunk, hogy összeszedjük a triónk harmadik tagját.

-Még csak az első napnál tartunk. Ne legyél ennyire pesszimista! - mosolyogtam.

-Nem baj. Akkor is. Minden évben utáltam a hétfőket és ez az idén sem maradhat ki. - szögezte le. Tovább beszélgettünk, és lassan odaértünk Sashához. A lány kidugta a fejét a függöny mögül és meglátott minket.
Azonnal visszahúzta és pár perccel később már ő is kint volt velünk.

-Sziasztok lányok! - ugrált mosolyogva felénk. Egy öleléssel köszöntött bennünket, majd ránk nézett. -Hallottátok, hogy új srác jön hozzánk? - kérdezte és Bellával mind a ketten furcsán néztünk rá.

-Ezt meg honnan vetted? - kérdezte végül Bella.

-Nemár, hogy nem nézitek a facebookot! Mindent átküldtem, amit tudok. De akkor úgy látszik, hogy ezt most kell elmondanom. - mondta, és közben elindultunk a gimi felé. -Magas, barna haja van, és iszonyat jól néz ki! Képet sajna nem tudok róla mutatni.. Ja, és Danielnek hívják! - fejezte be, nekem meg összeszorult a torkom a név hallatára. Azonnal beugrott az elhagyatott ház és egy pár rég elfeledett emlék. Sasha észrevette a hangulatváltozásomat.

-Lei.. Minden oké? - kérdezte kicsit aggódva.

-Persze, csak.. Eszembe jutott valami. - mondtam, mire egy kis hatásszünet volt a válasz, majd Sasha a szája elé kapta a kezét.

-Jaj, ne haragudj, nem akartam! - kezdett bele a bocsánatkérésbe. Ő és Bella mindent tudtak a múltamról, és hogy min mentem keresztül, ők voltak azok a szüleim mellett, akik kihoztak abból a kilátástalan helyzetből. Megráztam a fejem.

-Tényleg semmi baj. - mosolyogtam. Bella kicsit elemezte az arckifejezésemet, majd elhúzta a száját és bólintott.

Beértünk a gimibe és elköszöntünk Bellától, akinek más órája lesz. Sashával elmentünk a teremhez, és leültünk: Sasha a székre, én pedig egy nyalókával a számban a padra, törökülésben. 12.-es létemre a nyalóka az egyetlen dolog, amitől nem tudok megválni. Több diák odajött hozzánk és elcsevegtünk órakezdésig. Bejött az osztályfőnök.

-Tudom, hogy most mással van órátok, úgyhogy rövid leszek. 12.C, figyeljetek! A szalagavatóról és az évközbeni végzős dolgokról majd akkor beszélünk, amikor idő is van rá. Ugye mindenki tudja, hogy új osztálytársatok érkezik. Nos, tudom hogy rettenetesen kíváncsiak vagytok már rá, de csak a szerdától tud bejönni, mert egyéb problémái vannak, amiket el kell intéznie. - az osztály felháborodott. Mindenki találkozni akart már az újfiúval, és ránk a türelmetlenség illik az egyik legjobban. Az ofő intett, hogy maradjunk csöndben, miközben a papírjai között kutakodott. -Kérlek adjátok ezt át az osztály többi részének is, mert nem akarom azt hallani, hogy rajtatok kívül senkinek nem szóltam! Elég érzékenyek vagytok az ilyen dolgokra.. - mondta, mire az osztályom és én bólintottunk. -Köszönöm. Akkor ennyi lenne. Jó.. történelmet! - mondta, mikor meglátta a töri tanárt, aki már az ajtóban állt. Lassan elkezdődött az óra és én szokás szerint megkértem Sashát, hogy keltsen fel óra végén, majd elaludtam a leghátsó padban.

Az álom nagyon furcsán ijesztő volt.. Az egyik pillanatban még Bellával és Sashával álltam az osztályteremben, majd villámcsapásszerűen egy másik képbe kerültem át, ahol az új fiúval voltam szemben a második világháborúban. Az új fiú teljesen úgy nézett ki, mint az a srác akit már évek óta el akarok felejteni. Mikor barátságosan közelíteni próbált, és felemeltem a baseballütőt és ütni kezdtem, azt kiabálva, hogy tűnjön el innen. Aztán a semmiből egyszer csak egy hatalmas, fekete árny jelent meg és a föld remegni kezdett, mielőtt szétnyílt a lábam alatt. Sikítani kezdtem és éreztem, hogy meg fogok halni. Egyszer csak a nevemet hallottam hangosan kiáltani.

-Lorelei! - kiáltotta a hang, ami egyre közelebbről szólalt meg a fülem mellett. Hirtelen felébredtem. Vagyis azt hittem, hogy felébredtem.. magamtól. De nem így történt. Mikor körbenéztem, az egész osztály engem nézett, a töri tanár mellettem állt szigorú tekintettel és Sasha elengedte a vállamat. -Lei.. Minden rendben? - kérdezte, mire ránéztem és zavarodottan megráztam a fejem.

-Persze, miért?

-Mert az óra közepén elkezdtél beszélni valamit.. meg sikítani. - mondta a lány és végig az arcomat fürkészte. Egy ideig hatásszünetet tartottam, majd a tanárra néztem.

-Elnézést.. Ki kell mennem a mosdóba! - azzal felálltam és válaszra sem várva kimentem a csapokhoz. A tükörbe néztem és megmostam az arcomat, hogy lenyugtassam  magam. Az álom nagyon felkavart, már csak azért is mert újra láttam Danielt, és azért is, mert mi van, ha ő lesz az új osztálytársunk? Nem tudtam mit gondoljak, így inkább vártam még néhány percet, majd visszamentem a terembe és végigültem az óra hátralévő részét, cikázó gondolatokkal a fejemben.

Amint vége lett az órának, Sashával kimentünk és párt cseréltünk, így most Bellával indultam a következő órára, ami fizika volt. Kifejezetten szerettem a reál tantárgyakat, ezért ezzel nem volt gondom és könnyen elment. Az utána lévő órákon rajzolgattam a füzetembe, így a gondolataim is elterelődtek és gyorsan vége lett a 45 perceknek. A nap végén a szekrényemhez mentem és kivettem a könyveimet, amikre szükségem lehet majd a délután és bevártam a lányokat, majd elindultunk haza.

-És Aaron annyira cuki! Nem hiszem el, hogy érdeklődik! - kiáltott fel mellettem Bella, én meg mosolyogva hallgattam a sztori, miszerint a srác végre észhez tért és gyakrabban kereste Bella társaságát. -Tényleg, Lei! Mi volt ma az az alvós baleset? - kérdezte én meg megráztam a fejem.

-Semmi. - válaszoltam gyorsan.

-Elaludt törin és valami rosszat álmodhatott, amitől beszélni kezdett az órán.. elég hangosan. - magyarázta Sasha, mire egy 'kösz szépen' pillantást vetettem felé.

-Hmm.. akarsz róla beszélni? - kérdezte Bella.

-Nem kösz.. - mondtam, de egy idő után már nem tudtam visszatartani. -Mi van ha az a Daniel lesz az új osztálytársunk? - kérdeztem hadarva.

-Nem hiszem, hogy erre van bármi esély is.. Szerintem ezek után még csak a város közelébe sem jönne. Vagyis ajánlom neki! - mondta Sasha én meg hálásan elmosolyodtam.

-Köszi, lányok. - mosolyogtam, mire mindketten megöleltek.

-Bármikor! - azzal elköszöntünk egymástól, mert mindenki más irányba ment. Hazaértem és felmentem a szobámba. Kimentem a teraszra, hogy szemügyre vegyem a házat, de semmi változást nem láttam. Egy ideig még néztem, majd hirtelen szemet szúrt valami. Az.. nem csukva volt? néztem az egyik kinyitott ablakot. Meg mertem volna esküdni rá, hogy reggel még csukva volt. Zavartan visszamentem a szobámba, gyorsan lezavartam a leckékkel való bíbelődést és csatlakoztam anyáékhoz a nappaliban.

-Új osztálytársunk lesz. - mondtam érdekességként.

-Tényleg? Ez nagyszerű! Mit tudsz róla? - kérdezte hátrafordulva anya.

-Annyit, hogy Daniel a neve. - mondtam, mire mindketten lefagytak. -És hogy a régi házuknak az ablaka nyitva van. - tettem hozzá és apa rám nézett.

-Gondolod, hogy ő az? - kérdezte komolyan, mire megvontam a vállam.

-Remélem, hogy nem. Elvileg iszonyú helyes, ami a mi Dannynkről nem mondható el. De van rá esély hogy visszajött.

-Ne aggódj, nem akarom elhinni, hogy visszaköltöznének ebbe a városba! Szerintem csak véletlen egybeesés. - mondta a véleményét anya, mire felsóhajtottam.

-Úgy legyen.. - zártam le a témát és leültem melléjük, miután végeztem a szendvicsemmel. Tv-t néztünk és beszélgettünk egész este, majd olyan 10 - 1/2 11 felé elkszöntem és felmentem a szobámba. Gyorsan lefürödtem, fogat mostam és behúztam a függönyeimet. Befeküdtem az ágyba és egy jó fél óra ébrenlét után végre elnyomott az álomtalan, de nem pihentető alvás.

___________________________________________________________

Nos, íme az első fejezet. Remélem nem lett túl unalmas így elsőre.. De ha az is, a továbbiakban biztos, hogy beleviszem a szokásos vagy épp szokatlan csavarokat és barátait. Ezt egy kis bemutatásnak és utalásnak szántam a jövőre nézve.:) Boldoggá tenné a pici szívem az, ha tovább olvasná a blogot az aki elolvasta, vagy egyáltalán elkezdte ezt a fejezetet. Az is mérhetetlen örömmel töltene el, ha leírnátok a véleményeteket az irományomról, hogy min változtassak vagy bármi. Nem tudom mikor lesz fent a következő rész, de igyekszem ahogy tudok. Addig is sziasztook!^^

Üdv: Lyzbog :)♥