Sziiasztok!^^ Elég régen írtam utoljára, de kellett az idő, meg közben megjöttek a félévi bizik is. Hát.. nem vagyok büszke, de ez van. Jó, jó, tudom hogy örülnöm kéne, mert majdnem kitűnő lettem, de többet vártam magamtól és ez eléggé beütött. Na nem baj, év végére meglesz a színötös. :)
Ohh, már 3 követő *o* köszönöm szépen!♥
Mivel ez egy kitalált történet, olyanokat fogok benne alkalmazni, ami a valóságban nincs. Ezzel most nem arra gondolok, hogy sárkányok fognak repkedni az égen meg boszorkányok városába csap át az egész, hanem a valóság alapján egy kicsi változtatást fogok végezni. Ezt, ha egyértelmű a változás, akkor jelezni fogom nektek, mégpedig úgy, hogy közbe fogom szúrni valahova, hogy (A/N: ...). Ez annyit tesz, hogy author's note=szerkesztői megjegyzés. Ezt már most el fogom kezdeni, mert a kedvenceimet muszáj beleraknom a sztoriba, hiszen ettől még személyesebbnek és az enyémebbnek érzem. Ilyeneket akkor is használni fogok, ha valami nem világos a történetből és magyarázatként szúrom közbe. :)
Nem tudom mennyire sikerült jól, igyekeztem minél jobbra írni, de hát ismeritek a hangulatingadozásaimat, tudjátok mennyire vagyok kiszámítható/kiszámíthatatlan, sosem tudni mit rakok be. Majd most kiderül. Remélem tetszeni fog, várom a véleményeteket!^^
(Lei's POV)
Számítottam rá, hogy nem lesz a legkellemesebb éjszakám. Alvás közben többször visszatért az esti emlék, de volt, amikor olyan jelenet játszódott le, ahol Daniel nem tudott közbelépni, de mielőtt durvább részekig fajult volna, felriadtam. Bár ezt minden alkalommal megtettem és zakatoló szívdobogással vártam pár percet, amíg le nem nyugszom. Viszont annyira nem volt vészes, mert az este sem történt olyan durva dolog, mint amit többször olvastam már az újságokban vagy láttam a hírekben, mint például, hogy megrontották a tinédzser lányokat.
Szóval még hálás is voltam, így a reggel egészen nyugodtan ébredtem fel, bár még mindig undorodtam az estétől és még mindig rázott a hideg, ha a két férfire gondoltam. A falra néztem, de ekkor jöttem rá, hogy Sashának nincs is órája, ezért az asztalán kezdtem a szemeimmel keresni a digitális órát, amit, amikor megláttam, 8:47-et mutatott. Megtöröltem a szemeimet és elővettem a telefonomat, hogy üzenjek anyuéknak. Egy SMS-ben megírtam, hogy még az este átjöttem Sashához, majd ásítottam egyet és az ággyal szembeni nagy tükörbe néztem. A fejemről azt lehetett elmondani, hogy olyan, mint egy hajléktalané, akit az egy estével ezelőtt fogadott be az árvaház. Vagyis ez jutott először eszembe. A hajam kócosan hullott a vállamra, a hajgumi a végén teljesen kilazulva lógott egy hajszálba akadva. A szemem alatt halvány karikák éktelenkedtek, de nem voltak olyan vészesek, mint gondoltam, hogy majd lesznek. A kanapéra néztem, de nem láttam Sashát, úgyhogy gondolkozni kezdtem. Annak a listája, ahova szombat reggel mehetett, elég kicsi. Legtöbbször, mikor felhívom, még 11-kor is az ágyában vergődik és lusta kiszállni, szóval elég furcsa volt ilyet látni. Letettem a földre a lábaimat és felálltam, majd az erkélyére mentem és lenéztem az utcákra. Minden reggel ezt csinálom, ha van időm és nem kell suliba rohannom, szóval csak a személyes rutinom szerint jártam el. Pár percet álltam, mielőtt megfordultam és bementem vissza a szobába. A táskámból előkotortam a berakott ruháimat és átöltöztem. A mosdóban már minden szegletet ismerek, így elég könnyű volt eligazodnom. Gyorsan fogat mostam és a táskámat Sasha szobájában hagyva lementem a lépcsőkön. Körbenéztem, de mivel sehol senkit nem láttam, elővettem a telefonomat és megcsörgettem a barátnőmet.
-Hát te meg? - hallottam Sasha hangját, miközben elég valószínűleg futott.
-Mi az hogy hát én meg? Hol vagy?
-Boltban voltam, mert anyám tegnap nem vásárolt be. - mondta egy kis hezitálás után, amit nem tudtam mire vélni.
-Ja, oké. De miért futsz?
-Öö.. mert.. sietek.
-Azt rögtön gondoltam. De miért sietsz?
-Mert.. újra látni akarom az én drága barátnőmet? - mondta de inkább kérdésnek hangzott.
-Na jó, most állj meg és mondd el, hogy mi a helyzet. Mit titkolsz? - kérdeztem gyanakodva és felültem a pultjukra, de miután eszembe jutott, hogy Mrs.Carstairs nem szereti, ha ezt csinálom, inkább leugrottam.
-Semmit. Csak azt hittem, hogy később fogsz felkelni.
-Ahha, és ezt higgyem is el?
-Hát jó lenne. De mindjárt ott vagyok. Pá! - azzal letette. Eltettem a mobilomat és az ablakhoz mentem, ahol Sasha szokott nézni minket, hogy mikor érünk oda Bellával a házuk elé minden hétköznap reggel. Percek múlva megláttam, ahogy a lány beesik a kapun és vesz egy nagy levegőt, mielőtt kicsit lenyugodva sétál be az ajtón.
-Hééj! - kiáltotta és a szemeivel engem keresett.
-Soul sisters. - fejeztem be a mondatát a magam módján és elléptem az ablaktól. -Na mutasd mit hoztál. - mondtam és odamentem hozzá, de a kezében csak a pénztárcája volt.
-Öm. Semmit. - mondta sóhajtva, miután látta, hogy ez alól már nem tud kibújni. -Boltba indultam csokit venni, aztán mégsem mentem el.
-Miért? - kérdeztem és az arcát fürkésztem valami jel után.
-Mert.. mert. Nem mindegy? - kérdezte és elment mellettem, fel az emeletre én pedig utána sétáltam.
-Nem.
-Akkor szívás. - mondta és hátramosolygott rám, majd eltűnt a szobájában.
-De hé! Mi az már megint amit nem tudhatok? - kérdeztem és követtem.
-Az, amit nem tudhatsz. - válaszolta vállat vonva és ledőlt az ágyára.
-Oké, kitalálom. - kezdtem, ő pedig rám nézett. Gondolkozni kezdtem, de semmi nem jutott az eszembe, kivéve az, hogy Daniel áll a dolgokban. -Daniel? - blöfföltem, mire ő megrázta a fejét és kifogytam az egy-elemű ötlettáramból. -Akkor mi?
-Semmi. - mondta, de olyan pillantást vetettem rá, amiből tudta, hogy jobb nem szórakozni velem. -Jó, jó, jó! De nem fogsz örülni neki. - figyelmeztetett én pedig bólintottam. -Gondolom emlékszel még a tegnap estére. Erről jut eszembe! Minden oké? Csak mert elég sokat mozgolódtál az éjszaka.
-Ne tereld a témát! - kiáltottam el magam, mert kezdett elegem lenni.
-Oké, jól van. - sóhajtott és felült. -Szóval a tegnapi alakok látták, amikor kijössz a házatokból és errefelé indulsz. Na, az egyik kicsit bosszúéhes és zörgette a kaputokat ordibálva. Odamentem és megkérdeztem, hogy mi a francot akar. Kérdezte hogy ki vagyok, én elmondtam neki, ő pedig azt üzente, hogy szépen pofára esett miattatok és hogy a pajtása is szívesen összefutna veletek még egyszer. Ezeket mondta. - pár pillanatig csak elemeztem a hallottakat, de megráztam a fejem.
-Úgy érted, tudja hol lakom? - Sasha bólintott, engem pedig kirázott a hideg. -Akkor szerintem nem kerülhetem el a beszélgetést a szüleimmel. - sóhajtottam magam alatt. Kicsit megijedtem, amiért felmerült az a gondolat, hogy mostantól bármikor odajöhetnek és akármit csinálhatnak azok az emberek, de igyekeztem nem felhúzni magam.
-Hát nem. Sőt, most megyünk! - mondta Sasha és felugrott az ágyról.
-De dolgoznak.
-Ahj. Akkor majd később.
-Később Mandynél leszek.
-Na mert miért? - nézett rám nagy szemekkel? -Lecserélsz?
-Dehogy! Csak megígértem neki, hogy beszélek a spanyol haverjával. - Sasha elkomorodott és sóhajtott.
-Pedig azt hittem, hogy mégis eljössz a diszkóba. - mondta. Tény és való, hogy mindig az utolsó pillanatban szoktam megváltoztatni a véleményemet valamiről. De ez most nem így volt.
-Hát nem. Majd máskor megyünk, de nem most. - mosolyogtam, mire ő bólintott.
-És mit akarsz most csinálni?
-Passz. Film! - kiáltottam és felcsillantak a szemeim. Lefutottam a lépcsőkön, és a filmes szekrényükhöz léptem. Otthonosan éreztem magam, már rendkívül sokszor jártam itt, szóval ez nem is volt probléma senkinek. Mikor kiválasztottam a filmeket, a hűtőhöz mentem és kivettem egy hideg üdítőt, a szekrényből pedig chipset, csokit és kekszet, majd visszatértem Sashához. -Nem tudtam eldönteni melyik legyen. - dobtam le az ágyra a következő filmeket: Szemfényvesztők, Step Up 3, Gyakornokok, plusz egy sorozatot, a Vámpírnaplók 3.évadát. Sasha rászúrt az utolsóra.
-A többit nemrég láttam. - magyarázta meg, én pedig betettem a filmet, miközben a lány besötétített és becsukta az ajtaját. Elhelyezkedtünk az ágyon és nagy hangerőn nézni kezdtük a sorozatot.
Tudni illik, hogy nagy rajongói vagyunk a Vámpírnaplóknak, így minden részét rögtön a kiadás után megnézzük. Sasha Stelena, én Delena párti vagyok. Ebből következtetve többször összekapunk, de ezek a viták sosem komolyak, a végén mindig nevetve ülünk, harag nélkül.Már több órája ültünk az ágyon a tv előtt, amikor a telefonom rezegni kezdett és lejjebb halkítottam a hangerőt. A fülemhez emeltem a mobilt.
-Igen?
-Lei! Akkor félóra múlva jó lesz? - hallottam Mandy hangját a vonal másik végén.
-Persze, ott leszek.
-Oksi, ne hozz semmit! - mondta én pedig elmosolyodtam. Mindig viszek csokit vagy valamit, ha megyek valakihez.
Felültem a félig ülő, félig fekvő pózból és kinyújtóztam. Odamentem a tv-hez és kikapcsoltam.
-Hé! - kiáltott Sasha felháborodottan, mert épp egy akció dús jelenet közepén voltunk.
-Mennem kell. Sietek Mandyhez. - mondtam és bocsánatkérően megvontam a vállamat.
-Nemár! Olyan jó volt.. mondd le.
-Most beszéltem meg vele, ha feltűnt. - néztem rá kicsit furcsán, miközben a táskámat pakoltam.
-Öhm.. nem.. - vakarta meg a fejét és ő is felült, majd kisötétített és kinyitotta az ablakokat is, hogy kiszellőztessen. Eközben lementem és kidobtam az üres chipses zacskót, a kekszes dobozt és a csokis papírt. Az üdítőt fent hagytam, de vállat vonva az ajtó felé indultam, hogy azt majd Sasha biztos elintézi. Ekkor mögöttem valami nagyot csattant és gyorsan megpördültem, mire a földön megláttam az említett üdítős dobozt pörögni. -Ha valamit felhoztál, vidd is le! - kiáltott utánam Sasha, majd levágtatott a lépcsőkön.
-Hihetetlen vagy. - forgattam a szemeimet és megfogtam a dobozt, majd azt is kidobtam. -Igazán kidobhattad volna helyettem.
-Nem, mert te vitted fel.
-De jóbarátnő lévén ezt elvártam volna tőled. - biggyesztettem le a számat.
-Én meg azt tőled, hogy kitakaríts nekem. - vigyorgott és elnevettem magam. Megint az ajtóhoz mentem és kiléptem a szabadba. Nagy levegőt vettem és mosolyogva fordultam vissza. -Akkor holnap tali. - mondtam neki és elindultam.
-Tényleg? Mikor? - kérdezte Sasha meglepődötten.
-Délután, amikor akarsz. Hozd a matek cuccod. - vigyorogtam.
-Nem, az kizárt! - ellenkezett a lány én pedig visszafordultam és hátrafelé lépkedve megvontam a vállam.
-Dehogynem! Már így is szörnyen rosszul állsz, még időben megelőzöm a bajt. - megint irányba fordultam és hallottam, ahogy a lány még pár ellenkező szót dobál utánam, de nem zavartattam magam, úgyis tudtam, hogy tudja, hogy vagy ő jön át, vagy én megyek megint hozzájuk.
Betértem hozzánk és lepakoltam, majd egy másik táskával a vállamon indultam el Madyékhez. Az órámra néztem és megállapítottam hogy nagyon pontos vagyok. Ettől kicsit jobban éreztem magam és befordultam Mandy kapujában. Csöngettem és megvártam, amíg ajtót nyitnak.
-Leii! - köszöntött a lány boldogan ugrálva és megölelt. Visszaöleltem és beterelt a házba, én pedig levettem a cipőmet, a napszemüveget a fejemre toltam és követtem Mandyt a szobájába. -Már kíváncsi rád. - vigyorgott a lány.
-Hát még én rá! - mosolyogtam és leültem az asztal előtti székre. Megigazítottam a hajam és a laptop képernyőjét figyeltem, de ott is csak egy széket véltem felfedezni. -Hova tűnt?
-El. Azt mondta mindjárt jön, de azt hittem, hogy eddigre már visszaér. - húzta el a száját a lány. -Na nem baj, addig mutatok valamit. - elkapcsolt a Skype-ról és képeket nézegettünk a spanyol, tenger melletti hotelokról és meg kellett hogy mondjam, hogy én is erős késztetést éreztem, hogy megtanuljam ezt a nyelvet és ott kint éljek. Az egyik hotelre ráböktem és megnéztük a szolgáltatásait. Naná, hogy egy öt csillagosat sikerült kifognom. De nem baj, legalább álmodozhatok arról, hogy évek múlva esetleg, talán, én is kijutok oda. Az ételekre tértünk át és már szint csurgott a nyálunk a sok finomnak kinéző kajától, amikor egy ismeretlen hangot hallottam.
-Estoy aquí! - egy mélyebb, férfi hang volt az és egyből tudtam, hogy Pedro az.
-Finalmente! - mondta Mandy a mikrofonba és átkapcsolt a képernyőre, majd beleintegetett a laptop kamerájába.
-Oké, válthatunk angolra? - szóltam közbe és Mandy mosolyogva bólintott. Ezt valószínűleg Pedro is megértette, mert legközelebb már angolul szólalt meg.
-Oh bocsánat.. szia! Te lennél Lorelei, igaz? - kérdezte enyhe spanyol akcentussal. Bólintottam és én is a képernyőre néztem és leesett az állam. -Én pedig..
-Pedro Nadal vagy. - fejeztem be helyette a mondatot. Pedro meglepettnek tűnt és kicsit odébb pillantott, hogy ne kelljen a kamerába néznie. Mandy kicsit furcsán kapkodta a fejét közöttünk.
-Ti ismeritek egymást? - kérdezte zavartan. Megráztam a fejem.
-Ő engem nem. De én őt nagyon is. - mondtam és még mindig Pedrot néztem. Mandy ránézett.
-Pedro? Honnan.. mi van?! - kérdezte Mandy és teljesen összezavarodott.
-Te nem is tudtad, hogy ki ő? - néztem rá nagyra nyílt szemekkel, mire a lány megrázta a fejét. -Ő Pedro Nadal. Rafael Nadal unokatestvére. (A/N: Rafael Nadal a kedvenc teniszezőm, és innen vettem az ötletet, hogy akkor már őt is beinvitálom ide. Nem tudok róla, hogy a valóságban lenne unokatestvére, de ha még sincs, akkor most létrehoztam egyet, ő lenne Pedro Nadal.)
-Mii? - Mandy teljesen elképedt és a képernyőn lévő fiúra szegezte a tekintetét. -Ez igaz? - kérdezte és Pedro bólintott. -De miért nem mondtad el?
-..Biztos, hogy nem ismeretlen az a magyarázat, hogy nem akartam, hogy azért vegyél észre, mert egy hírességhez közel állok. - mondta halkan és visszanézett a kamerába. Mandy várt egy kicsit és elmosolyodott.
-De tudod, hogy sosem csinálnék olyat.
-Tulajdonképpen, annyira még nem ismertelek akkor, hogy ezt megmondjam rólad. - érvelt igazságosan.
-Na jó, de most már tudod. - Mandy sosem volt az a fajta lány, aki emiatt kibukott, csak akkor haragudott meg, ha joga volt hozzá vagy ha megbántották vagy bármi.
-Jó, jó.. akkor ezt tisztáztuk. - zárta le a témát Pedro. Nyilvánvaló volt, hogy nem akar erről beszélni.
-De akkor ismered Rafat! - csillantak fel a szemeim. Pedro bólintott. -Ő a kedvenc teniszezőm! - a srác rám nézett és elmosolyodott.
-Szintúgy. De ez nem meglepő. - mosolygott és az asztalán kutatott valami után, majd egy fényképet emelt a kamera elé, amin Rafa-val álltak egy teniszpályán, amikor Pedro még sokkal fiatalabb volt. Hatalmas rajongó lévén utánanéztem annak is, hogy kivel mennyi a korkülönbség. Pedro és Rafa között 8 év a korkülönbség.
-Ne! Ne kínozz, könyörgöm! - szinte már nyüszítettem. Alapjában véve normális és érett lány vagyok, de ha valami rajongási tárgyhoz vagy személyhez sodródik a téma, akkor ki tudok fordulni önmagamból. Pedro elnevette magát. Mandy felállt.
-Na jó, mindjárt jövök. - mosolygott és kiment a szobából. Utánanéztem, de Pedro magára fordította a figyelmemet.
-Szóval Lei, mesélj valamit magadról. - mosolygott.
Elkezdtem mesélni neki az életemről, közben néha-néha ő is közbeszólt valamit. Nagyjából minden pozitív dolgot elmondtam, viszont a negatívak nagy részét kihagytam, amit nem is bánok annyira. Mikor befejeztem, bólintott egyet és mondta, hogy nagyon szép életem van, amit nem tudtam hova tenni, így csak mosolyogva rábólintottam. Utána ő kezdett beszélni a saját életéről, többek között arról, hogy ő is kitűnő tanuló egy igen magas fokozatú egyetemen. Erre a témára bővebben is kitértünk, ugyanis még fogalmam sem volt, hogy nekem hogyan tovább a továbbtanulással. Ajánlott egy pár spanyol egyetemet, ahol angol nyelven beszélnek, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Ezen kívül szóba jöttek az angliai egyetemek, ha nem szeretnék Amerikában továbbtanulni. Egyszerre sok információt kaptam, amit nehezen fogadott be a fejem, így amikor Mandy bejött, megkönnyebbültem, hogy nem kell tovább folytatni a témát. Azért megköszöntem és mondtam, hogy szívesen beszélgetek erről vele többet is.
-Nos emberek, miről folyt a társalgás? - ült le mellém a lány.
-Kibeszéltünk téged. - mondta Pedro és pedig elnevettem magam.
-Mi? Nem ér hátba támadni!
-Nem beszéltünk ki, nyugi.. - mosolyogtam, mire Mandy forgatta a szemeit.
-Még jó!
Megkértem őket, hogy folytassanak egy kis párbeszédet előttem spanyolul, amire mindketten rábólintottak és elkezdtek valamiről beszélni. Kíváncsian hallgattam őket, pár szót ki tudtam venni belőle, ami hasonlított az angolra. Mikor elnevették magukat, Mandy rám nézett.
-Na, mit beszéltetek?
-Téged is kibeszéltünk. - vigyorgott Mandy és most rajtam volt a sor, hogy a szemeimet forgassam.
-Ha-ha, csak el ne felejtsek röhögni. - mondtam és Pedro elnevette magát.
-Damas, damas, mennem kell. Örültem a szerencsének Lei! Majd beszélünk még. Csak küldd el Mandyvel a Skype címed. - kacsintott, a mellettem ülőlány pedig fújt egyet.
-Csak nehogy jobban megkedveld, mint engem.
-Dehogy! - mosolygott Mandyre Pedro egy olyan tipikusan aranyos mosollyal. -Olyannak képzelsz te engem? - miután Mandy nem válaszolt, Pedro tettetett szomorúságot színlelt. -Most sírok.. - a lány ekkor már elnevette magát.
-Jól van, jól van. - mondta és felállt. Én megmondtam a címet Pedronak és én is felálltam.
-Na én megyek. Kicsit késő van már.. - jelentettem ki és Pedro integetett nekem. -De egyszer feltétlen hozd ide Rafat! Könyörgöm! - hogy még dobja rá egy lapáttal, letérdeltem és összekulcsolt kezekkel könyörögtem neki, mire ő hátrahőkölt.
-Öhm.. majd meglátom mit tehetek. Na Pá! - azzal lekapcsolódott rólunk é pedig felálltam.
-Most elijesztettem, ugye? - kérdeztem, miközben kimentem az ajtón.
-Áh, nem hiszem. - kikísért a kapun kívülre és ott megállt. A távolból zene hallatszódott és azonnal tudtam, hogy a újdonsült diszkó nyílt meg teljesen. -Ó! Nem megyünk el? - csillantak fel Mandy szemei, mire megráztam a fejem.
-Kizárt. Biztos, hogy nem. Vagyis nem ma. - intettem le, és elindultam hazafelé. Mandy követett.
-Miért nem? Tök jó buli lenne.
-Mert semmi kedvem a tömegben sodródni a többi emberrel a fülledt forróságban.
-Ahj.. oks. - megállt és megölelt. -Akkor hétfőn találkozunk. Szia! - mosolygott és visszafutott a házba.
Tovább indultam a hazafelé vezető úton, amikor Bella hívott a telefonon. Közben megnéztem az időt is és kicsit elképedtem, hogy már fél 11 van.
-Mondd.
-Te jó ég, Lei! Sasha itt van nálam és pattog, hogy menjek el vele a diszkóba. Segíts leállítani! - könyörgött én pedig elnevettem magam.
-Odamenjek?
-Megköszönném. - azzal letette. Gyorsan Belláékhoz siettem. Kopogás nélkül benyitottam az ajtón. Tudtam, hogy Bella szülei nincsenek otthon, így emiatt nem is volt lelkiismeret furdalásom. Már távolról hallottam Sashát, ahogy kiabálva könyörög. Gyorsan felsiettem és berontottam az ajtón.
-Khm! - magamra vontam a figyelmem. -Mi a probléma?
-Lei! Szuper! Akkor mehetünk is. - vigyorgott Sasha és megfogta a kezünket, majd kifelé kezdett húzni.
-Nem. Mondtam, hogy sehova sem megyek. - zártam le a témát és kirántottam a kezem Sasháéból, aki reménykedően Bellára nézett, aki viszont szintén a fejét rázta. Elszomorodott. -De azt hallottam, hogy Mandy nagyon szeretne menni. Nem akarsz vele elmenni? - kérdeztem és Sasha felkapta a fejét, majd előkapta a telefonját, kirohant a szobából és telefonálni kezdett. Pár másodperccel később visszanézett.
-Sziasztok! Majd találkozunk! - azzal elrohant, mint akit egy kutya üldöz. Bellára néztem.
-Ezt gyorsan elintézte.. - ő bólintott és már nem tudom hányadszorra léptem ki egy házból, elköszöntem Bellától és hazamentem. Lepakoltam, és felmértem a helyzetet. Anyáék már rég aludtak. Nem csoda, már fél 12 volt. Felmentem a szobámba, lefürödtem és fogat mostam, mielőtt ágyba bújtam. A telefonomat töltőre tettem és elhelyezkedtem. A holdfény besütött a szobámba, pont rám. Ezt még varázslatosnak is tartottam volna, ha épp nem én utálom a fényt alváskor és mondjuk egy filmben lettem volna. Így hát felkeltem és morogva behúztam a függönyt. Hassal ledobtam magam az ágyra és sóhajtva álomba merültem.
Úgy tűnt, hogy az égiek nagyon nem az én pártomon állnak azon az éjszakán, ugyanis már-már fülsüketítő hangerővel megszólalt mellettem a telefonom. Mikor már majdnem a földhöz vágtam, hogy elhallgattassam, a kijelzőre pillantva megláttam, hogy Mandy hív. Kicsit megijedtem, mert tudtam, hogy nem hívna ilyenkor oktalanul. A fülemhez emeltem a telefont.
-Mi a baj?
-Baj? Nincs semmi baj! Lei, muszáj ezt kipróbálnod! - kezdte szinte már nevetve a lány én pedig azonnal levettem, hogy ivott.
-Mandy.. mennyit ittál?
-Ööö... neeem olyan sokatt.. - válaszolt és felültem. Nem tudtam rávenni magam, hogy ilyen helyzetben otthagyjam őket.
-Jól van, menjetek a diszkó elé. Mindjárt ott vagyok.
-Yeeey! - kiáltotta, és utána csuklott egyet. Letettem a telefont és amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem és elrohantam a diszkóhoz, ahonnan pár ember verekedve és ordibálva borult ki az ajtóból. Megtorpantam és vártam, amíg elmennek. Azonnal tudtam, hogy nem lesz valami egyszerű estém, de arra nem számítottam, ami nem sokkal később ezután következett.
Hm. Most elhatároztam, hogy nem fogom egy napon megírni az ezutáni részek egészét, ugyanis rendkívül sok időbe telik, másrészt pedig iszonyatos nagy erőfeszítést igényel, hogy ne legyen túl sok szóismétlés, cselekményismétlés és a többi.. Tudom, hogy nagyon későn sikerült hoznom, de eléggé el vagyok havazva. Ne haragudjatok miatta.:/
És ebben a két hétben ment le az Australian Open is, ahol Rafael Nadal a döntőben kiesett. Megszakadt a szívem.. ráadásul az egész meccs közben lesérült, szóval nem is teljesített a legjobban. Tehát most épülök a szomorúságból.:)
Nem tudom mikorra hozom a következőt, mert most fognak bejönni a témazárósorozatok. Szurkoljatok! :) Majd jelentkezem.
Üdv: Lyzbog :)♥
Ohh, már 3 követő *o* köszönöm szépen!♥
Mivel ez egy kitalált történet, olyanokat fogok benne alkalmazni, ami a valóságban nincs. Ezzel most nem arra gondolok, hogy sárkányok fognak repkedni az égen meg boszorkányok városába csap át az egész, hanem a valóság alapján egy kicsi változtatást fogok végezni. Ezt, ha egyértelmű a változás, akkor jelezni fogom nektek, mégpedig úgy, hogy közbe fogom szúrni valahova, hogy (A/N: ...). Ez annyit tesz, hogy author's note=szerkesztői megjegyzés. Ezt már most el fogom kezdeni, mert a kedvenceimet muszáj beleraknom a sztoriba, hiszen ettől még személyesebbnek és az enyémebbnek érzem. Ilyeneket akkor is használni fogok, ha valami nem világos a történetből és magyarázatként szúrom közbe. :)
Nem tudom mennyire sikerült jól, igyekeztem minél jobbra írni, de hát ismeritek a hangulatingadozásaimat, tudjátok mennyire vagyok kiszámítható/kiszámíthatatlan, sosem tudni mit rakok be. Majd most kiderül. Remélem tetszeni fog, várom a véleményeteket!^^
___________________________________________________________
(Lei's POV)
Számítottam rá, hogy nem lesz a legkellemesebb éjszakám. Alvás közben többször visszatért az esti emlék, de volt, amikor olyan jelenet játszódott le, ahol Daniel nem tudott közbelépni, de mielőtt durvább részekig fajult volna, felriadtam. Bár ezt minden alkalommal megtettem és zakatoló szívdobogással vártam pár percet, amíg le nem nyugszom. Viszont annyira nem volt vészes, mert az este sem történt olyan durva dolog, mint amit többször olvastam már az újságokban vagy láttam a hírekben, mint például, hogy megrontották a tinédzser lányokat.
Szóval még hálás is voltam, így a reggel egészen nyugodtan ébredtem fel, bár még mindig undorodtam az estétől és még mindig rázott a hideg, ha a két férfire gondoltam. A falra néztem, de ekkor jöttem rá, hogy Sashának nincs is órája, ezért az asztalán kezdtem a szemeimmel keresni a digitális órát, amit, amikor megláttam, 8:47-et mutatott. Megtöröltem a szemeimet és elővettem a telefonomat, hogy üzenjek anyuéknak. Egy SMS-ben megírtam, hogy még az este átjöttem Sashához, majd ásítottam egyet és az ággyal szembeni nagy tükörbe néztem. A fejemről azt lehetett elmondani, hogy olyan, mint egy hajléktalané, akit az egy estével ezelőtt fogadott be az árvaház. Vagyis ez jutott először eszembe. A hajam kócosan hullott a vállamra, a hajgumi a végén teljesen kilazulva lógott egy hajszálba akadva. A szemem alatt halvány karikák éktelenkedtek, de nem voltak olyan vészesek, mint gondoltam, hogy majd lesznek. A kanapéra néztem, de nem láttam Sashát, úgyhogy gondolkozni kezdtem. Annak a listája, ahova szombat reggel mehetett, elég kicsi. Legtöbbször, mikor felhívom, még 11-kor is az ágyában vergődik és lusta kiszállni, szóval elég furcsa volt ilyet látni. Letettem a földre a lábaimat és felálltam, majd az erkélyére mentem és lenéztem az utcákra. Minden reggel ezt csinálom, ha van időm és nem kell suliba rohannom, szóval csak a személyes rutinom szerint jártam el. Pár percet álltam, mielőtt megfordultam és bementem vissza a szobába. A táskámból előkotortam a berakott ruháimat és átöltöztem. A mosdóban már minden szegletet ismerek, így elég könnyű volt eligazodnom. Gyorsan fogat mostam és a táskámat Sasha szobájában hagyva lementem a lépcsőkön. Körbenéztem, de mivel sehol senkit nem láttam, elővettem a telefonomat és megcsörgettem a barátnőmet.
-Hát te meg? - hallottam Sasha hangját, miközben elég valószínűleg futott.
-Mi az hogy hát én meg? Hol vagy?
-Boltban voltam, mert anyám tegnap nem vásárolt be. - mondta egy kis hezitálás után, amit nem tudtam mire vélni.
-Ja, oké. De miért futsz?
-Öö.. mert.. sietek.
-Azt rögtön gondoltam. De miért sietsz?
-Mert.. újra látni akarom az én drága barátnőmet? - mondta de inkább kérdésnek hangzott.
-Na jó, most állj meg és mondd el, hogy mi a helyzet. Mit titkolsz? - kérdeztem gyanakodva és felültem a pultjukra, de miután eszembe jutott, hogy Mrs.Carstairs nem szereti, ha ezt csinálom, inkább leugrottam.
-Semmit. Csak azt hittem, hogy később fogsz felkelni.
-Ahha, és ezt higgyem is el?
-Hát jó lenne. De mindjárt ott vagyok. Pá! - azzal letette. Eltettem a mobilomat és az ablakhoz mentem, ahol Sasha szokott nézni minket, hogy mikor érünk oda Bellával a házuk elé minden hétköznap reggel. Percek múlva megláttam, ahogy a lány beesik a kapun és vesz egy nagy levegőt, mielőtt kicsit lenyugodva sétál be az ajtón.
-Hééj! - kiáltotta és a szemeivel engem keresett.
-Soul sisters. - fejeztem be a mondatát a magam módján és elléptem az ablaktól. -Na mutasd mit hoztál. - mondtam és odamentem hozzá, de a kezében csak a pénztárcája volt.
-Öm. Semmit. - mondta sóhajtva, miután látta, hogy ez alól már nem tud kibújni. -Boltba indultam csokit venni, aztán mégsem mentem el.
-Miért? - kérdeztem és az arcát fürkésztem valami jel után.
-Mert.. mert. Nem mindegy? - kérdezte és elment mellettem, fel az emeletre én pedig utána sétáltam.
-Nem.
-Akkor szívás. - mondta és hátramosolygott rám, majd eltűnt a szobájában.
-De hé! Mi az már megint amit nem tudhatok? - kérdeztem és követtem.
-Az, amit nem tudhatsz. - válaszolta vállat vonva és ledőlt az ágyára.
-Oké, kitalálom. - kezdtem, ő pedig rám nézett. Gondolkozni kezdtem, de semmi nem jutott az eszembe, kivéve az, hogy Daniel áll a dolgokban. -Daniel? - blöfföltem, mire ő megrázta a fejét és kifogytam az egy-elemű ötlettáramból. -Akkor mi?
-Semmi. - mondta, de olyan pillantást vetettem rá, amiből tudta, hogy jobb nem szórakozni velem. -Jó, jó, jó! De nem fogsz örülni neki. - figyelmeztetett én pedig bólintottam. -Gondolom emlékszel még a tegnap estére. Erről jut eszembe! Minden oké? Csak mert elég sokat mozgolódtál az éjszaka.
-Ne tereld a témát! - kiáltottam el magam, mert kezdett elegem lenni.
-Oké, jól van. - sóhajtott és felült. -Szóval a tegnapi alakok látták, amikor kijössz a házatokból és errefelé indulsz. Na, az egyik kicsit bosszúéhes és zörgette a kaputokat ordibálva. Odamentem és megkérdeztem, hogy mi a francot akar. Kérdezte hogy ki vagyok, én elmondtam neki, ő pedig azt üzente, hogy szépen pofára esett miattatok és hogy a pajtása is szívesen összefutna veletek még egyszer. Ezeket mondta. - pár pillanatig csak elemeztem a hallottakat, de megráztam a fejem.
-Úgy érted, tudja hol lakom? - Sasha bólintott, engem pedig kirázott a hideg. -Akkor szerintem nem kerülhetem el a beszélgetést a szüleimmel. - sóhajtottam magam alatt. Kicsit megijedtem, amiért felmerült az a gondolat, hogy mostantól bármikor odajöhetnek és akármit csinálhatnak azok az emberek, de igyekeztem nem felhúzni magam.
-Hát nem. Sőt, most megyünk! - mondta Sasha és felugrott az ágyról.
-De dolgoznak.
-Ahj. Akkor majd később.
-Később Mandynél leszek.
-Na mert miért? - nézett rám nagy szemekkel? -Lecserélsz?
-Dehogy! Csak megígértem neki, hogy beszélek a spanyol haverjával. - Sasha elkomorodott és sóhajtott.
-Pedig azt hittem, hogy mégis eljössz a diszkóba. - mondta. Tény és való, hogy mindig az utolsó pillanatban szoktam megváltoztatni a véleményemet valamiről. De ez most nem így volt.
-Hát nem. Majd máskor megyünk, de nem most. - mosolyogtam, mire ő bólintott.
-És mit akarsz most csinálni?
-Passz. Film! - kiáltottam és felcsillantak a szemeim. Lefutottam a lépcsőkön, és a filmes szekrényükhöz léptem. Otthonosan éreztem magam, már rendkívül sokszor jártam itt, szóval ez nem is volt probléma senkinek. Mikor kiválasztottam a filmeket, a hűtőhöz mentem és kivettem egy hideg üdítőt, a szekrényből pedig chipset, csokit és kekszet, majd visszatértem Sashához. -Nem tudtam eldönteni melyik legyen. - dobtam le az ágyra a következő filmeket: Szemfényvesztők, Step Up 3, Gyakornokok, plusz egy sorozatot, a Vámpírnaplók 3.évadát. Sasha rászúrt az utolsóra.
-A többit nemrég láttam. - magyarázta meg, én pedig betettem a filmet, miközben a lány besötétített és becsukta az ajtaját. Elhelyezkedtünk az ágyon és nagy hangerőn nézni kezdtük a sorozatot.
Tudni illik, hogy nagy rajongói vagyunk a Vámpírnaplóknak, így minden részét rögtön a kiadás után megnézzük. Sasha Stelena, én Delena párti vagyok. Ebből következtetve többször összekapunk, de ezek a viták sosem komolyak, a végén mindig nevetve ülünk, harag nélkül.Már több órája ültünk az ágyon a tv előtt, amikor a telefonom rezegni kezdett és lejjebb halkítottam a hangerőt. A fülemhez emeltem a mobilt.
-Igen?
-Lei! Akkor félóra múlva jó lesz? - hallottam Mandy hangját a vonal másik végén.
-Persze, ott leszek.
-Oksi, ne hozz semmit! - mondta én pedig elmosolyodtam. Mindig viszek csokit vagy valamit, ha megyek valakihez.
Felültem a félig ülő, félig fekvő pózból és kinyújtóztam. Odamentem a tv-hez és kikapcsoltam.
-Hé! - kiáltott Sasha felháborodottan, mert épp egy akció dús jelenet közepén voltunk.
-Mennem kell. Sietek Mandyhez. - mondtam és bocsánatkérően megvontam a vállamat.
-Nemár! Olyan jó volt.. mondd le.
-Most beszéltem meg vele, ha feltűnt. - néztem rá kicsit furcsán, miközben a táskámat pakoltam.
-Öhm.. nem.. - vakarta meg a fejét és ő is felült, majd kisötétített és kinyitotta az ablakokat is, hogy kiszellőztessen. Eközben lementem és kidobtam az üres chipses zacskót, a kekszes dobozt és a csokis papírt. Az üdítőt fent hagytam, de vállat vonva az ajtó felé indultam, hogy azt majd Sasha biztos elintézi. Ekkor mögöttem valami nagyot csattant és gyorsan megpördültem, mire a földön megláttam az említett üdítős dobozt pörögni. -Ha valamit felhoztál, vidd is le! - kiáltott utánam Sasha, majd levágtatott a lépcsőkön.
-Hihetetlen vagy. - forgattam a szemeimet és megfogtam a dobozt, majd azt is kidobtam. -Igazán kidobhattad volna helyettem.
-Nem, mert te vitted fel.
-De jóbarátnő lévén ezt elvártam volna tőled. - biggyesztettem le a számat.
-Én meg azt tőled, hogy kitakaríts nekem. - vigyorgott és elnevettem magam. Megint az ajtóhoz mentem és kiléptem a szabadba. Nagy levegőt vettem és mosolyogva fordultam vissza. -Akkor holnap tali. - mondtam neki és elindultam.
-Tényleg? Mikor? - kérdezte Sasha meglepődötten.
-Délután, amikor akarsz. Hozd a matek cuccod. - vigyorogtam.
-Nem, az kizárt! - ellenkezett a lány én pedig visszafordultam és hátrafelé lépkedve megvontam a vállam.
-Dehogynem! Már így is szörnyen rosszul állsz, még időben megelőzöm a bajt. - megint irányba fordultam és hallottam, ahogy a lány még pár ellenkező szót dobál utánam, de nem zavartattam magam, úgyis tudtam, hogy tudja, hogy vagy ő jön át, vagy én megyek megint hozzájuk.
Betértem hozzánk és lepakoltam, majd egy másik táskával a vállamon indultam el Madyékhez. Az órámra néztem és megállapítottam hogy nagyon pontos vagyok. Ettől kicsit jobban éreztem magam és befordultam Mandy kapujában. Csöngettem és megvártam, amíg ajtót nyitnak.
-Leii! - köszöntött a lány boldogan ugrálva és megölelt. Visszaöleltem és beterelt a házba, én pedig levettem a cipőmet, a napszemüveget a fejemre toltam és követtem Mandyt a szobájába. -Már kíváncsi rád. - vigyorgott a lány.
-Hát még én rá! - mosolyogtam és leültem az asztal előtti székre. Megigazítottam a hajam és a laptop képernyőjét figyeltem, de ott is csak egy széket véltem felfedezni. -Hova tűnt?
-El. Azt mondta mindjárt jön, de azt hittem, hogy eddigre már visszaér. - húzta el a száját a lány. -Na nem baj, addig mutatok valamit. - elkapcsolt a Skype-ról és képeket nézegettünk a spanyol, tenger melletti hotelokról és meg kellett hogy mondjam, hogy én is erős késztetést éreztem, hogy megtanuljam ezt a nyelvet és ott kint éljek. Az egyik hotelre ráböktem és megnéztük a szolgáltatásait. Naná, hogy egy öt csillagosat sikerült kifognom. De nem baj, legalább álmodozhatok arról, hogy évek múlva esetleg, talán, én is kijutok oda. Az ételekre tértünk át és már szint csurgott a nyálunk a sok finomnak kinéző kajától, amikor egy ismeretlen hangot hallottam.
-Estoy aquí! - egy mélyebb, férfi hang volt az és egyből tudtam, hogy Pedro az.
-Finalmente! - mondta Mandy a mikrofonba és átkapcsolt a képernyőre, majd beleintegetett a laptop kamerájába.
-Oké, válthatunk angolra? - szóltam közbe és Mandy mosolyogva bólintott. Ezt valószínűleg Pedro is megértette, mert legközelebb már angolul szólalt meg.
-Oh bocsánat.. szia! Te lennél Lorelei, igaz? - kérdezte enyhe spanyol akcentussal. Bólintottam és én is a képernyőre néztem és leesett az állam. -Én pedig..
-Pedro Nadal vagy. - fejeztem be helyette a mondatot. Pedro meglepettnek tűnt és kicsit odébb pillantott, hogy ne kelljen a kamerába néznie. Mandy kicsit furcsán kapkodta a fejét közöttünk.
-Ti ismeritek egymást? - kérdezte zavartan. Megráztam a fejem.
-Ő engem nem. De én őt nagyon is. - mondtam és még mindig Pedrot néztem. Mandy ránézett.
-Pedro? Honnan.. mi van?! - kérdezte Mandy és teljesen összezavarodott.
-Te nem is tudtad, hogy ki ő? - néztem rá nagyra nyílt szemekkel, mire a lány megrázta a fejét. -Ő Pedro Nadal. Rafael Nadal unokatestvére. (A/N: Rafael Nadal a kedvenc teniszezőm, és innen vettem az ötletet, hogy akkor már őt is beinvitálom ide. Nem tudok róla, hogy a valóságban lenne unokatestvére, de ha még sincs, akkor most létrehoztam egyet, ő lenne Pedro Nadal.)
-Mii? - Mandy teljesen elképedt és a képernyőn lévő fiúra szegezte a tekintetét. -Ez igaz? - kérdezte és Pedro bólintott. -De miért nem mondtad el?
-..Biztos, hogy nem ismeretlen az a magyarázat, hogy nem akartam, hogy azért vegyél észre, mert egy hírességhez közel állok. - mondta halkan és visszanézett a kamerába. Mandy várt egy kicsit és elmosolyodott.
-De tudod, hogy sosem csinálnék olyat.
-Tulajdonképpen, annyira még nem ismertelek akkor, hogy ezt megmondjam rólad. - érvelt igazságosan.
-Na jó, de most már tudod. - Mandy sosem volt az a fajta lány, aki emiatt kibukott, csak akkor haragudott meg, ha joga volt hozzá vagy ha megbántották vagy bármi.
-Jó, jó.. akkor ezt tisztáztuk. - zárta le a témát Pedro. Nyilvánvaló volt, hogy nem akar erről beszélni.
-De akkor ismered Rafat! - csillantak fel a szemeim. Pedro bólintott. -Ő a kedvenc teniszezőm! - a srác rám nézett és elmosolyodott.
-Szintúgy. De ez nem meglepő. - mosolygott és az asztalán kutatott valami után, majd egy fényképet emelt a kamera elé, amin Rafa-val álltak egy teniszpályán, amikor Pedro még sokkal fiatalabb volt. Hatalmas rajongó lévén utánanéztem annak is, hogy kivel mennyi a korkülönbség. Pedro és Rafa között 8 év a korkülönbség.
-Ne! Ne kínozz, könyörgöm! - szinte már nyüszítettem. Alapjában véve normális és érett lány vagyok, de ha valami rajongási tárgyhoz vagy személyhez sodródik a téma, akkor ki tudok fordulni önmagamból. Pedro elnevette magát. Mandy felállt.
-Na jó, mindjárt jövök. - mosolygott és kiment a szobából. Utánanéztem, de Pedro magára fordította a figyelmemet.
-Szóval Lei, mesélj valamit magadról. - mosolygott.
Elkezdtem mesélni neki az életemről, közben néha-néha ő is közbeszólt valamit. Nagyjából minden pozitív dolgot elmondtam, viszont a negatívak nagy részét kihagytam, amit nem is bánok annyira. Mikor befejeztem, bólintott egyet és mondta, hogy nagyon szép életem van, amit nem tudtam hova tenni, így csak mosolyogva rábólintottam. Utána ő kezdett beszélni a saját életéről, többek között arról, hogy ő is kitűnő tanuló egy igen magas fokozatú egyetemen. Erre a témára bővebben is kitértünk, ugyanis még fogalmam sem volt, hogy nekem hogyan tovább a továbbtanulással. Ajánlott egy pár spanyol egyetemet, ahol angol nyelven beszélnek, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Ezen kívül szóba jöttek az angliai egyetemek, ha nem szeretnék Amerikában továbbtanulni. Egyszerre sok információt kaptam, amit nehezen fogadott be a fejem, így amikor Mandy bejött, megkönnyebbültem, hogy nem kell tovább folytatni a témát. Azért megköszöntem és mondtam, hogy szívesen beszélgetek erről vele többet is.
-Nos emberek, miről folyt a társalgás? - ült le mellém a lány.
-Kibeszéltünk téged. - mondta Pedro és pedig elnevettem magam.
-Mi? Nem ér hátba támadni!
-Nem beszéltünk ki, nyugi.. - mosolyogtam, mire Mandy forgatta a szemeit.
-Még jó!
Megkértem őket, hogy folytassanak egy kis párbeszédet előttem spanyolul, amire mindketten rábólintottak és elkezdtek valamiről beszélni. Kíváncsian hallgattam őket, pár szót ki tudtam venni belőle, ami hasonlított az angolra. Mikor elnevették magukat, Mandy rám nézett.
-Na, mit beszéltetek?
-Téged is kibeszéltünk. - vigyorgott Mandy és most rajtam volt a sor, hogy a szemeimet forgassam.
-Ha-ha, csak el ne felejtsek röhögni. - mondtam és Pedro elnevette magát.
-Damas, damas, mennem kell. Örültem a szerencsének Lei! Majd beszélünk még. Csak küldd el Mandyvel a Skype címed. - kacsintott, a mellettem ülőlány pedig fújt egyet.
-Csak nehogy jobban megkedveld, mint engem.
-Dehogy! - mosolygott Mandyre Pedro egy olyan tipikusan aranyos mosollyal. -Olyannak képzelsz te engem? - miután Mandy nem válaszolt, Pedro tettetett szomorúságot színlelt. -Most sírok.. - a lány ekkor már elnevette magát.
-Jól van, jól van. - mondta és felállt. Én megmondtam a címet Pedronak és én is felálltam.
-Na én megyek. Kicsit késő van már.. - jelentettem ki és Pedro integetett nekem. -De egyszer feltétlen hozd ide Rafat! Könyörgöm! - hogy még dobja rá egy lapáttal, letérdeltem és összekulcsolt kezekkel könyörögtem neki, mire ő hátrahőkölt.
-Öhm.. majd meglátom mit tehetek. Na Pá! - azzal lekapcsolódott rólunk é pedig felálltam.
-Most elijesztettem, ugye? - kérdeztem, miközben kimentem az ajtón.
-Áh, nem hiszem. - kikísért a kapun kívülre és ott megállt. A távolból zene hallatszódott és azonnal tudtam, hogy a újdonsült diszkó nyílt meg teljesen. -Ó! Nem megyünk el? - csillantak fel Mandy szemei, mire megráztam a fejem.
-Kizárt. Biztos, hogy nem. Vagyis nem ma. - intettem le, és elindultam hazafelé. Mandy követett.
-Miért nem? Tök jó buli lenne.
-Mert semmi kedvem a tömegben sodródni a többi emberrel a fülledt forróságban.
-Ahj.. oks. - megállt és megölelt. -Akkor hétfőn találkozunk. Szia! - mosolygott és visszafutott a házba.
Tovább indultam a hazafelé vezető úton, amikor Bella hívott a telefonon. Közben megnéztem az időt is és kicsit elképedtem, hogy már fél 11 van.
-Mondd.
-Te jó ég, Lei! Sasha itt van nálam és pattog, hogy menjek el vele a diszkóba. Segíts leállítani! - könyörgött én pedig elnevettem magam.
-Odamenjek?
-Megköszönném. - azzal letette. Gyorsan Belláékhoz siettem. Kopogás nélkül benyitottam az ajtón. Tudtam, hogy Bella szülei nincsenek otthon, így emiatt nem is volt lelkiismeret furdalásom. Már távolról hallottam Sashát, ahogy kiabálva könyörög. Gyorsan felsiettem és berontottam az ajtón.
-Khm! - magamra vontam a figyelmem. -Mi a probléma?
-Lei! Szuper! Akkor mehetünk is. - vigyorgott Sasha és megfogta a kezünket, majd kifelé kezdett húzni.
-Nem. Mondtam, hogy sehova sem megyek. - zártam le a témát és kirántottam a kezem Sasháéból, aki reménykedően Bellára nézett, aki viszont szintén a fejét rázta. Elszomorodott. -De azt hallottam, hogy Mandy nagyon szeretne menni. Nem akarsz vele elmenni? - kérdeztem és Sasha felkapta a fejét, majd előkapta a telefonját, kirohant a szobából és telefonálni kezdett. Pár másodperccel később visszanézett.
-Sziasztok! Majd találkozunk! - azzal elrohant, mint akit egy kutya üldöz. Bellára néztem.
-Ezt gyorsan elintézte.. - ő bólintott és már nem tudom hányadszorra léptem ki egy házból, elköszöntem Bellától és hazamentem. Lepakoltam, és felmértem a helyzetet. Anyáék már rég aludtak. Nem csoda, már fél 12 volt. Felmentem a szobámba, lefürödtem és fogat mostam, mielőtt ágyba bújtam. A telefonomat töltőre tettem és elhelyezkedtem. A holdfény besütött a szobámba, pont rám. Ezt még varázslatosnak is tartottam volna, ha épp nem én utálom a fényt alváskor és mondjuk egy filmben lettem volna. Így hát felkeltem és morogva behúztam a függönyt. Hassal ledobtam magam az ágyra és sóhajtva álomba merültem.
Úgy tűnt, hogy az égiek nagyon nem az én pártomon állnak azon az éjszakán, ugyanis már-már fülsüketítő hangerővel megszólalt mellettem a telefonom. Mikor már majdnem a földhöz vágtam, hogy elhallgattassam, a kijelzőre pillantva megláttam, hogy Mandy hív. Kicsit megijedtem, mert tudtam, hogy nem hívna ilyenkor oktalanul. A fülemhez emeltem a telefont.
-Mi a baj?
-Baj? Nincs semmi baj! Lei, muszáj ezt kipróbálnod! - kezdte szinte már nevetve a lány én pedig azonnal levettem, hogy ivott.
-Mandy.. mennyit ittál?
-Ööö... neeem olyan sokatt.. - válaszolt és felültem. Nem tudtam rávenni magam, hogy ilyen helyzetben otthagyjam őket.
-Jól van, menjetek a diszkó elé. Mindjárt ott vagyok.
-Yeeey! - kiáltotta, és utána csuklott egyet. Letettem a telefont és amilyen gyorsan csak tudtam, felöltöztem és elrohantam a diszkóhoz, ahonnan pár ember verekedve és ordibálva borult ki az ajtóból. Megtorpantam és vártam, amíg elmennek. Azonnal tudtam, hogy nem lesz valami egyszerű estém, de arra nem számítottam, ami nem sokkal később ezután következett.
___________________________________________________________
Hm. Most elhatároztam, hogy nem fogom egy napon megírni az ezutáni részek egészét, ugyanis rendkívül sok időbe telik, másrészt pedig iszonyatos nagy erőfeszítést igényel, hogy ne legyen túl sok szóismétlés, cselekményismétlés és a többi.. Tudom, hogy nagyon későn sikerült hoznom, de eléggé el vagyok havazva. Ne haragudjatok miatta.:/
És ebben a két hétben ment le az Australian Open is, ahol Rafael Nadal a döntőben kiesett. Megszakadt a szívem.. ráadásul az egész meccs közben lesérült, szóval nem is teljesített a legjobban. Tehát most épülök a szomorúságból.:)
Nem tudom mikorra hozom a következőt, mert most fognak bejönni a témazárósorozatok. Szurkoljatok! :) Majd jelentkezem.
Üdv: Lyzbog :)♥
