Chapter 4/2.

Üdvözlet!^^

Végre kész lettem. Pontosan egy héttel később. Az elmúlt napok alatt elgondolkodtam egy kicsit, hogy tényleg csinálnom kéne-e ezt, mert lehet, hogy nem hiszitek el, de elég sok energiámba kerül rendesen leírni egy részt és közben ötletelni, ha mondjuk eszembe jutott valami. Ami elég nagy macera, mert ha a rész végén jut eszembe valami frappáns dolog, ami az elejére kellett volna, akkor újra kell írnom az egész bejegyzést, ami szintén nem kevés időt követel. Tudom, hogy most azt gondoljátok, hogy akkor meg minek kezdtem bele, de eleinte egész könnyűnek tűnt az egész és úgy gondoltam, hogy semmi nehézségre nem kell számítanom. Lehet, hogy nem látszik rólam, de elég problémakerülő személyiség vagyok, akikkel beszélek lehet, hogy észrevették már. Ha nem, akkor pedig most már ezt is tudjátok. Szóval.. nem tudom, hogy meddig fogom ezt folytatni. Az egyetlen (vagyis kettő, de így jobban hangzik) dolog, ami még életben tartja ezt a blogot az a növekvő oldalmegjelenítések száma, és Cinti meg Emma rendszeres kommentjei. Köszönöm nektek!♥

Na, de ennyi személyes üzenet után már inkább befogom, és mutatom a munkámat : )) Remélem tetszik.

___________________________________________________________

(Lorelei's POV)

Amint kiértem a teremből, eljutott a fülemig a csengő hangja. Megtorpantam, mert hirtelen fogalmam sem volt, hogy merre van a következő órám. Ez nem meglepő, hiszen én vagyok az egyetlen, aki ezt nem képes megjegyezni, minden alkalommal valaki számon tartja nekem, hogy merre kell mennem, kivéve ha olyan óráról van szó, amit szeretek. Ebből következik, hogy valószínűleg nem fogom kedvelni ezt az elkövetkezendő háromnegyed órát. Miközben álltam és próbáltam visszaemlékezni, hogy hova kéne mennem, azok a  fiatalabb diákok, akiket korábban Mandy nem engedett be, fél méteres távolságból kikerülve engem özönlöttek be a terembe. Valószínűleg azért tartották a távolságot, mert olyan arckifejezéssel néztem magam elé, amivel ölni is képes lettem volna. Felismertem a helyzetet: most, hogy Daniel már nem volt ott, lehűltek a bennem kavargó érzések és csak haraggal kavart zavarodottságot éreztem. Felbosszantott az előző pár perc. Nem tudtam elhinni, hogy Danielnek hogy van képe azok után, ami történt így elém állni és szinte már követelni, hogy bocsássak meg neki. Mintha tudna valamit, amit én nem és ebből adódóan elvárja, hogy vegyem a szívemre a sorsát és viselkedjek úgy, mint rég. Szinte még mindig a fülemben csengtek a szavai: 'Nem volt nehéz megjátszani magam. Amennyire naiv vagy, még el is hitted, amiket mondtam.'. Ezek, és sok más mondat visszhangzott a fejemben. Eltörhetett bennem valami, mert éreztem, ahogy egy árva könnycsepp legördül az arcomon. Emlékek villantak a szemem elé és visszafojtottam a feltörni készülő zokogást. Megráztam a fejem, hogy minden gondolatot eltüntessek és mikor ez nagyjából sikerült, arra eszméltem, hogy az összes folyosó üres. 'Remek.' gondoltam bosszúsan és előkapartam az órarendemet, majd egy ideges sóhajtással nyugtáztam, hogy már el is szúrtam a 'tiszta lappal kezdés' esélyét a tesitanáromnál. Tudni illik, hogy soha nem díjaztam azt, ha tesizünk, hogy aztán izzadtan, büdösen és fizikailag egy rom  állapotában esünk be  következő órára. Ezt tavaly valószínűleg a tanár észrevette, mert állandóan velem szúrt ki. Azt reméltem, hogy idén eltemethetjük a csatabárdot, de látva a pillanatnyi helyzetem, erre nem sok esély volt. Így hát belehúztam, gyorsan átöltöztem és kiléptem az udvarra, ahol a többieket láttam az ablakokon keresztül. Odasiettem. Addigra már az összes könnyem felszáradt. A tanár rám nézett.

-Kapcsolódj be! - intett a lányok felé én pedig felvonva az egyik szemöldökömet figyeltem, hogy nem hord le a sárga földig, amiért késtem az óráról. Karba tettem a kezeimet, és a férfi is ugyanígy tett, látszott hogy kezd elfogyni a türelme. De ekkor megpillantottam mögötte Sashát, aki némán integetve jelezte, hogy ne kérdezzek vagy mondjak semmit, csak menjek oda. Mielőtt még megkaphattam volna a leszúrást, hogy miért nem mozdulok, elindultam a lányokhoz. Éppen melegítés közben érkeztem, így én is elkezdtem átmozgatni magam.

-Beteg? Vagy miért nem osztott le? - kérdeztem, de rekedtes volt a hangom, amit egy köhintéssel meg is oldottam.

-Dehogy! Csak kimagyaráztalak nála. Azt mondtam, hogy elkísérted Mandyt az orvosiba, mert rosszul lett és alig állt a lábán. Mondjuk, a nap végére ez igaz is lesz. - mondta Sasha és dühösen villantak a szemei.

-Hm.. Miért fújsz rá? - kérdeztem, ő pedig a nyakamba ugrott.

-Az öltözők felé tartottam és rákérdeztem, hogy hol vagy. Minden rendben, csajszi? - engedett el és figyelmesen elemezte az arckifejezésemet.

-Persze, persze. Csak egy kicsit.. mindegy. - ráztam meg a fejem.

-Akarsz beszélni róla? - kérdezte, én meg csak megvontam a vállam. -Oké, akkor óra után átbeszéljük. - zárta rövidre a beszélgetést, mert mindenki elindult köröket futni a suli körül.

A gyötrelmesen eltöltött tesi óra után az öltözőbe özönlöttünk. A termet izzadtság szaga töltötte meg és undorodva húztam el a számat. Elő vettem a dezodort és magam körül mindent telefújtam. Tudom, ez nem a legérettebb dolog, de egyszerűen nem bírtam elviselni a bűzt. Amikor megkönnyebbülten levegőt vettem, beszívtam a dezodort és köhögni kezdtem. Bella mellettem nevetni kezdett, végül is, mire vannak a barátok, ha nem segítségre?

-Köszönöm, jól vagyok. - nyögtem ki végül és Bella a nevetést visszafojtva rázta a fejét.

-Bocs. - emelte maga elé a kezeit és pedig mosolyogva megráztam a fejem. Viszonylag gyorsan átöltöztünk és kimentünk.

-Lorelei! - a tesitanárom hangját hallva kelletlenül megfordultam. -Mandyvel minden rendben?

-Igen. Öö.. nem evett reggel semmit és megszédült. - improvizáltam.

-Akkor jó. - bólintott rá és sarkon fordult, mielőtt elsétált. Tudtam róla, hogy kicsit nyers, ezért már nem is foglalkoztam vele. A lányokkal együtt mentünk tovább.

A többi óra normálisnak nevezhetően telt el. Figyeltem az anyagra, nem voltam ideges vagy bármilyen negatív hangulatban és egészen nyugodt maradtam, valahányszor Daniellel egy teremben ültünk. Olyankor igyekeztem semmiféleképpen ránézni, ami nehezen ment. Valamilyen okot mindig kitaláltam magamnak, amiért rá-rápillantottam. Egy alkalom volt, amikor összekapcsolódott a tekintetünk és pár másodpercig farkasszemet néztünk, de amikor mosolyra húzta a száját, megtörtem a szemkontaktust. Amikor a csengőt meghallottam felálltam és gyorsan elhagytam a termet. Lesétáltam a lépcsőkön és az aulába értem. Egy szobor mellé léptem, ami a fal mellett állt és egy olyan embert ábrázolt, aki éppen hátrafésülte a haját az egyik kezével. Sosem értettem, minek van itt vagy hogy mit ábrázol, de nem is foglalkoztam vele. Örültem, hogy nem egy szemüveges, komor arcú emberszobor van a gimiben.

Pár perc múlva megjelent Sasha a lépcsők tetején és amikor meglátott, szélesen mosolyogva ugrált le hozzám.

-Sziaaa! - nyújtotta el a maga szokásos módján a köszönést. Megölelt, én pedig vissza, de ekkor megakadt a tekintetem a lépcső mellett elhúzódó folyosón. Elengedtem Sashát és odamutattam. -Mi..? - kezdett volna bele, de elhallgatott és elvigyorodott. A folyosón Bella és Aaron jöttek kézen fogva és látszólag jól elvoltak. Amint a mi drága barátnőnk meglátott minket, mosolyogva intett nekünk és odajöttek hozzánk.

-Sziasztok! - köszöntek Aaronnal.

-Ó, hello! - vigyorogtam és megfogtam Sasha karját. -Figyelj, megyek vásárolni és kell a véleményed. - mondtam az első ötletet, ami eszembe jutott. A lány vette a célzást és bólintott.

-Oké, induljunk. Nem baj, ha most nélkülünk kell hazamenned? De várj.. hisz majd Aaron hazakísér! - vigyorgott ő is és Bella kicsit elvörösödött.

-Öhm.. nem, dehogy. Menjetek csak. - mosolygott és mi bólintva elköszöntünk, majd kimentünk a gimiből. Az ajtóban visszanéztünk és láttuk, ahogy Bella kicsit szúrósan, de hálásan nézett ránk.

Amikor kiértünk, felnéztem a kék égre. Feltettem a napszemüvegem és nagyot szívtam a friss levegőből. A TV-ben is néztem a ma reggel, de éreztem is a közeledő esőzést. Vihar előtti csend volt, ami olyan jellegzetes csendességgel járt. Mindig is kedveltem az ilyen időt, valahogy megnyugtatott, most pedig még a hangulatomhoz is passzolt.

-Aa.. Már megint eső lesz? - húzta el a száját mellettem Sasha.

-Ahha. Szerintem ez tök jó! - mosolyogtam.

-Ja, mondja ezt az, aki az ilyen időben az ablakban ül és nézi az esőt. Vagy kint sétál és szétázik.

-Naa.. Tudod, hogy nagyon szeretem! Olyan, mintha.. megfürödnél. - mondtam, de rájöttem hogy elég béna hasonlattal jöttem elő.

-Oké, akkor legközelebb vigyél magaddal tusfürdőt meg sampont és fürödj meg, hogy később ne kelljen. - mondta Sasha és hazaértünk. Meglepődtem, amikor a lány csak úgy besétált a kapun és a bejárati ajtón. -Nincs kedvem hazamenni, nembaj? - kérdezte, mikor megigazította a táskáját a vállán.

-Nem, csak nyugodtan. Legalább lesz társaságom. - vontam vállat és bementem a konyhába. -Helló, hazajöttem! - kiabáltam, hátha anyáék meghallják. Mikor nem kaptam választ, körbenéztem és megláttam egy cetlit az asztalon. Elolvastam: 'Lei, ma apáddal elmentünk a belvárosba és csak később jövünk haza. A hűtő tele van, hívj, ha kell valami. Anya'. Visszaraktam a papírkát az asztalra és elvettem egy almát a tálból. -Anyáék nincsenek itthon! - szóltam ki Sashának és az almába harapva kimentem hozzá.

-Szuper! Akkor akármit csinálhatunk. - összecsapta a tenyerét és sunyin körbenézett, majd perverz módon felhúzta az egyik szemöldökét és rám nézett, amin elnevettem magam.

-Jól van, cica. Mi jutott eszedbe egy jó időtöltési programnak? - vigyorodtam el.

-Hmm. Szerintem menjünk fel a szobádba, zárjuk magunkra az ajtót és majd feltaláljuk magunkat. - mondta és a feeling kedvéért közelebb lépett hozzám egy lépést.

-Grr, édes, tetszik a gondolkodásod. - mondtam kihívó hangnemben. Sasha is nevetni kezdett.

-Oké, ezt majd egyszer tovább játsszuk Bella társaságában. - azzal bement a nappaliba és leült a fotelba, bekapcsolta a TV-t, hogy legyen háttérzaj és felém fordult. -Na de tényleg. Te tudtál róluk?

-A-aa. Engem is nagyon meglepett, de holnap kikérdezem.

-Veled tartok! - vágta rá és elterült a kanapén.

A délután hátralévő részét átbeszélgettük. Minden szóba került, közben elmeséltem neki a reggeli összetalálkozásomat Daniellel, amit figyelmesen végighallgatott, de nem mondott rá semmit, csak még egyszer témát váltott. Olyan 6 körül viszont felállt.

-Na jó, megyek haza. Még tanulnom is kell. - mondta ironikusan és tudtam, hogy ez nem lesz benne a napi tervében.

-Jól van, kösz hogy átjöttél. - mosolyogtam és megöleltem.

-Nincs mit, drága! Bármikor átugrok, csak szólj ha társaságra van szükséged. - mondta és kilépett. Elköszöntünk és ő kiment és pedig becsuktam az ajtót. Visszamentem a konyhába és kinyitottam a hűtőt. Végignéztem a sorokon és kivettem a sajtot, meg egy kést az egyik fiókból. Leültem az asztalhoz, és miközben a TV-t néztem, sajtszeletek vágtam magamnak, amiket meg is ettem. Hirtelen megszólalt a mobilom az asztalon és megijedtem, aminek az eredménye az lett, hogy megvágtam a kezem. Fájdalmasan felszisszentem és ráfogtam a vágásra a másik kezemmel. Megnéztem a kijelzőt, de a szám ismeretlen volt. Felvettem és a fülemhez emeltem a mobilt.

-Igen?

-Lei? Gyere egy kicsit ki! - először nem ismertem fel a hangot, de aztán beugrott.

-Minek, Dave? Most vágtam meg magam és nem vagyok valami vidám hangulatban..

-Mi? Te vágod az ereidet?? - kérdezte és a hangjából ítélve ez nagyon megijesztette.

-Jaj, dehogy! Sajtot vágtam és véletlen belevágtam a kezembe. - mondtam sóhajtva.

-Hja, már azt hittem.. Na mindegy, gyere ki! Itt vagyunk a ház előtt, még csak sétálnod sem kell! - mondta és azonnal megszakította a vonalat, hogy még csak esélyem se legyen ellenkezni. Sóhajtva kilöktem a széket és felálltam. A sajtot visszaraktam a hűtőbe, a kést pedig az asztalon hagytam, hogy majd később lemosom és elteszem. Egy zsebkendőt vettem a kezembe és a vágásra helyeztem. Kicsit csípett, de nem izgattam magam rajta. Kimentem a ház elé, ahol szembetaláltam magam Davevel, Remyvel és Robinnal.

-Hát ti meg? - kérdőn néztem végig rajtuk.

-Jótékonykodási célból jöttünk. Békítési feladatunk van. - mondta Robin.

-Ha valaki megbízott vele, akkor az már nem jótékonykodás. - emlékeztettem őket, de már tudtam, hogy mire akarnak kilyukadni.

-Nem.. vagyis igen, de ebbe most ne menjünk bele. - rázta a fejét. -Gondolom tudod, mire megy ki ez az egész. Nem fogadunk el nemleges választ, csakhogy tudd. - szögezte le és pedig karba tett kezekkel vártam a folytatást. -Tehát most kihallgatás lesz.

-Hogyne, persze. Mintha hagynám. - néztem rájuk azzal az 'Ezt most komolyan gondoltad?' nézéssel. Dave elvigyorodott.

-Ugyan már.. Hárman egy ellen. Nincs sok esélyed. - és mintha ezzel kimondta volna a végszót, Remy, a legmagasabb és a legizmosabb srác odalépett mellém és a karjaiba kapott, majd elindultak az utcán.

-Hé! Tegyél le! Hallod? - kérdeztem és próbáltam letetetni magam, nem sok sikerrel.

-Naa.. Nem lesz ez olyan rossz. - mosolygott Robin én pedig beletörődtem egy pár sikertelen próbálkozás után a sorsomba.

Nemsokára elértünk egy házhoz és a kertjében a fiúk leültek, én meg le lettem téve. Hozzájuk hasonlóan és is leültem és várakozóan néztem körben.

-Igen?

-Első kérdés. Mi miatt kaptatok össze? - kezdett bele Dave.

-Nem publikus adat.

-Együtt voltatok korábban? - folytatta Robin.

-Ez sem.

-Valószínűleg, különben nem ütött volna ennyire szíven. Te szakítottál vagy ő? - aztán Remy.

-Ez sem.

-Basszus, Lei! Most ne mondd, hogy feleslegesen hoztunk ide. - sóhajtott Remy.

-Hát.. De, szerintem ez így van. - bólogattam mosolyogva, mire Dave 'fáradt' tekintettel nézett rám.

-Plusz információ: Danieltől már ezekre a kérdésekre megkaptuk a válaszokat. - világosított fel, mire kicsit ideges lettem.

-Akkor mi a francnak kérdezitek tőlem ezeket?

-Mert kellett valami viszonyítási alap, és kíváncsiak voltunk, hogy ugyanazokat mondod-e.

-Mit mondott el? - néztem rá gyanakvóan.

-Ez nem publikus adat! - vágta rá Dave és karba tett kézzel rázta a fejét.

-Áhh , kikészítetek! - mondtam és felálltam. Elindultam a kapu felé, mikor mind a hárman mellettem termettek.

-Te sem adsz válaszokat, akkor én sem adok! - makacskodott tovább a Dave.

-Na jó, de.. tudod mit? Hagyjuk. - ráztam meg a fejem és egy mosolyt varázsoltam az arcomra. -Hazakísértek.

-Csicska hopp, esetleg? - kérdezte ironikusan Remy, mire elnevettem magam. Pár perc múlva már otthon voltam. Elköszöntem a srácoktól és bementem. Anyáék még mindig nem voltak otthon, így felmentem, megtanultam és később megvacsoráztam. 9-re teljesen elfáradtam, így meg sem vártam a szüleim érkezését, hanem lefürödtem, fogat mostam, a hálóingemet magamra kaptam és az ágyba bújtam. Alig 5 perc alatt már el is aludtam.

___________________________________________________________

Oké, ez kicsit hosszúra sikerült. Nem terveztem ennyire elhúzni, de csak úgy jött magától az ötlet, és ebbe még egy csudijó álom is besegített, aminek mondjuk pont semmi köze nincs a történethez, de olyan jó hangulatot adott nekem a mai napra, hogy egészen jó kedvben írtam a sorokat és szerintem ez egész jóra sikerült. Nos, remélem nektek is tetszeni fog, elég rendesen megszenvedtem vele. Nem ez volt az eredeti rész, ezt is újraírtam, ahogy a bevezetésben is mondtam. A következőt fogalmam sincs mikorra fogom tudni hozni, mert kevés időm van akkor is, ha szünet van. Azt sem tudom, hogy hozni fogom-e egyáltalán. Na mindegy, ez majd még eldől.

Üdv: Lyzbog :)♥