Chapter 5.

Sziiasztok!^^ Későbbre sikerült megírnom, mint gondoltam, de remélem nem baj, tényleg kell egy kis idő, hogy gondolkozzak meg hasonlók. Az idő miatt kárpótlásért viszont hosszabbat hoztam, mint az eddigiek.:)

Eleinte nem is gondoltam, hogy folytatni fogom, de mégis így döntöttem. Csak annyit kérek, hogy tudassátok velem, hogy olvassátok és akkor biztos, hogy csinálni fogom. Túlléptük a 700 látogatót, úgyhogy ennek is nagyon örülök. Remélem folytatódni fog ez a növekedés. :)

De szerintem most nem húzok tovább semmit, hanem inkább kezdem.

___________________________________________________________

(Lorelei's POV)

Másnap reggel megint arra ébredtem, hogy szól az ébresztőórám. A fejemhez kaptam a kezeimet és befogtam a fülemet. Persze, tudtam, hogy ez teljesen felesleges, ezért az egyik kezemmel oldalra nyúltam és lenyomtam a csörömpölő órát. Felültem és megtöröltem a szemeimet, majd lassan felálltam és egy nagyot ásítva elindultam, hogy felöltözzek. Mikor kiválasztottam a ruhákat, eszembe jutott hogy még meg sem mosakodtam, így a fürdőbe léptem és fogat mostam meg rendbe szedtem magam. Magamra kaptam a ruháimat és kiléptem a szobámba. Miután elhúztam a függönyöket és kinyitottam az ablakokat, lementem és csak anyát láttam a nappaliban. Körbenéztem, de apa sehol sem volt.

-Apa már elment? - kérdeztem és egy szendvicset csináltam magamnak.

-Igen. Már egy órája. - mondta anya és rám nézett. -Milyen volt a tegnapi napod?

-Áhh, szörnyű. Beszéltem Daniellel.. valahogy az nem hiányzott. Nem borultam ki. - mondtam, mikor láttam, hogy anya nyitja a száját, hogy mondjon valamit. -Csak hirtelen ért és nem esett jól. - sóhajtottam. -Utána már nem volt olyan rossz semmi. Sasha átjött és beszélgettünk, de miután elment, Daveék beugrottak és elvittek valamelyikük házához. - eszembe jutott a sajtos eset és felemeltem a kezem, ahol a vágást kezdtem elemezni, de nem nézett ki olyan rosszul, mint gondoltam. -Egész normálisak voltak, azt hittem hogy ott is Dannel fognak szembesíteni.

-De mégsem. - anya eközben valamikor a pulthoz ment és narancslevet facsart magának, így nem látta a kezemen a sebet, amiért hálás voltam. Én csak egy mormolással helyeseltem, majd az órára néztem.

-Megyek, sietnem kell. Szia! - köszöntem el gyorsan és a vállamra kaptam a táskámat. Még hallottam, ahogy anya kérdezi, hogy miért, de addigra már kint voltam a házból, így nem fordultam vissza, különben is, tényleg siettem. Gyors lépésekkel mentem Sasháékhoz, közben pötyögtem egy sms-t Bellának, hogy ma menjen nélkülünk. Mikor odaértem, becsengettem és bementem a kapun. Sasha anyukája nyitott ajtót.

-Jó reggelt, Mrs. Carstairs! Sashát keresem. - a nő mosolyogva legyintett.

-Ugyan már, Lei, tegezz nyugodtan! Már annyiszor mondtam. - azzal kedvesen beinvitált a házba. -Még fent van, de menj fel hozzá, ha szeretnél. - bólintottam. Megköszöntem és felmentem Sashához.

-Bella ma egyedül megy. Te pedig velem jössz. Szóval siess! - leültem az ágyra.Sasha a tükör előtt állt és épp a haját fésülte. Megfordult és meglepődve nézett rám.

-Hát te meg?

-Jöttem szólni, hogy kapd össze magad. Előbb oda szeretnék érni a suliba, hogy megnézzük, tényleg együtt vannak-e. Mert ha igen, akkor valószínű, hogy együtt is jönnek. - mondtam és halványan elvigyorodtam. A lány vette a célzást. Ledobta a fésűt az ágyára és a táskájáért nyúlt.

-Akkor ne vesztegessük az időnket, hanem indulás! - azzal kiment a szobából. Mentem utána, de megtorpantam, amikor egy gyors pillantást vetettem az íróasztalára. Odamentem és a kezembe vettem a szórólapot, amin a városban lévő új diszkójáról szerepeltek információk. Tudtam, hogy épül egy, de azt nem, hogy mikorra lesz kész. Ezek szerint már csak a megnyitásra vár. A papíron az állt, hogy ma 15:00-kor nyitják hivatalosan meg, és szombaton 20:00-kor lesz az épület első alkalom, hogy az emberek kipróbálják a diszkót.

-Na, jössz már? - az ajtó kivágódott és Sasha állt a küszöbén. Meglátta a szórólapot a kezemben. -Ó, tényleg. Szólni akartam, hogy jöttök velem. Vagyis te biztosan.

-Mi? Miért? - vontam fel az egyik szemöldökömet.

-Mert egy ilyent nem hagyhatunk ki. - vigyorgott a lány én pedig letettem az asztalra a szórólapot, majd elindultam ki az ajtón.

-Dehogynem. És én ki is hagyom.

-De miért? Eszméletlen buli lesz!

-Mert semmi kedvem nincs szombat este a zsúfolt tömegben, a diszkó első napján ott lézengeni. - mondtam, és elköszöntem Mrs.Carstairs-től, mielőtt kiléptem volna a házból. Sasha követett.

-Ne már.. Nem akarok egyedül menni. Bella nem hiszem, hogy eljönne.. így, hogy már van barátja pedig főleg nem. - húzta el a száját.

-Bocs, de nem megyek. Ezen a hétvégén biztosan nem. - kiléptünk a kapun és elindultunk a gimi felé.

-Mi lesz most hétvégén, hogy nem jöhetsz?

-Mehetnék, de nem akarok. Most lesznek a legtöbben.

-Hát ez a jó benne! - mosolygott..

-A-aa. Nem. Már mondtam. - szögeztem le és Sasha sóhajtva elfogadta. -Majd máskor, oké? - mosolyogtam rá bátorítóan.

-Jól van. - hagyta rám.

Pár perccel később odaértünk. Alig voltak még emberek az udvaron meg az épületben. Nem csoda, hiszen elég korán jöttünk a szokásoshoz képest. Bementünk és lepakoltuk a cuccokat, utána kimentünk a teremből, hogy először a büfébe, aztán az udvarra induljunk, hogy Bellát figyeljük. Miután a büfés utunkat bejártuk, egy nyalókával és egy mignonnal a kezünkben ültünk ki egy padra és a befelé igyekező diákokat néztük, közöttük Bellát keresve.

-Szerinted együtt jönnek? - kérdezte Sasha.

-Fogalmam sincs. De arra tippelek, hogy igen. - mondtam és nem kellett sokat várnunk, hogy megtudjuk, igazam lett-e. Nemsokára Bella és Aaron kézen fogva sétáltak be a gimnázium kapuin, mi pedig elmosolyodtunk Sashával. -És bejött a tippem.

Bella meglátott minket és Aaronhoz fordult, adott egy puszit nyomott a szájára, mondott valamit és felénk  indult. Mikor ideért, szélesen mosolyogva felült mellénk.

-Hali!

-Na mesélj! Mikor jöttetek össze? - kérdeztem és mellé csúsztam a padon.

-Öhm.. Pár napja. - mondta és felénk fordult.

-Szuper! Akkor most azt fejtsd ki, hogy miért nem mondtad eddig ezt el nekünk. - nézett rá Sasha és rábólintottam.

-Azért, mert.. eddig nem volt biztos. - mondta kicsit hezitálva Bella én pedig megöleltem.

-De akkor is beavathattál volna. - elengedtem és rámosolyogtam. -Nem cukkoltunk volna vele.

-Ahha, mint tegnap délután. - vonta fel egyik szemöldökét, mi pedig Sashával összenéztünk.

-Öö.. azt nem annak szántuk! - vágta rá a lány én meg mosolyogva ráztam a fejem.

-Mindegy, nem számít. Mondd el, hogyan történt! - kértem és felálltam, felállítottam a másik két lányt is és bementünk. Közben Bella elmesélte, hogy Aaron egyik délután elhívta sétálni és sokat beszélgettek. Tegnap megint elmentek valahova és akkor jöttek össze hivatalosan is. De előtte többször találkozgattak, viszont ezt nem tartotta annyira fontosnak. Közben beértünk a terembe, az első óránk együtt volt. Leültem a padba és Mandy ült be mellém, mint állandó padtárs a fizikaórákon.

-Sziia! Na, minden jól ment? - kérdezte és mosolyogva figyelt.

-Sziaa! - viszonoztam a mosolyát. -Igen. mondhatni, egész jól.

-Akkor megnyugodtam. Sasha úgy nézett rám tegnap délután, mintha meg akarna ölni. - mondta és az említett lányra nézett, aki Bellával nevetett valamin.

-Ohh.. Hát kicsit haragudott is rád. De nem érdekes, már megoldottuk és nincs baj.

-Huh, akkor megint csak megnyugodtam. - mondta és felült a padra, én pedig követtem. Az egyik lábamat a székre tettem, a másikkal pedig a háttámláját kezdtem nyomkodni, hogy a széket billegtessem. -Na, mikor érsz rá?

-Mire? - kérdeztem és ránéztem.

-Hogy bemutassalak Pedronak. - mondta. Mosolyogni kezdett, amit úgy éreztem, hogy nem lehet levakarni róla egy könnyen.

-Hmm.. Ez a hétvégém szabad. - mondtam vállat vonva.

-Akkor szombaton átjössz. - mondta, és hogy hatása is legyen, az egyik kezével az asztalra csapott.

-Megbeszéltük. - mosolyogtam, de bejött a tanár és leültünk a helyünkre, majd végigültük a fizikaórát.

A nap további része egész kellemesnek mondhatóan telt el, egyszer sem találkoztam Daniellel, amiért hálát adtam az égnek. 3 óra fele szabadultunk ki a gimiből. Lementem a hajfésülgetős szoborhoz és nekidőltem, közben elővettem a telefonomat és azt babrálva vártam a lányokat.

-Mit sikerült összeszerencsétlenkedned? - kérdezte egy hang, amit azonnal beazonosítottam. Fel sem néztem.

-Mire célzol? - kérdeztem vissza nemtörődöm hangnemben.

-A kezedre. - mondta Daniel és pedig odanéztem, ahol a vágás volt.

-Hosszú történet. - vontam vállat és elfordultam a lépcsők felé.

-Annyira csak nem lehet. - mondta és mellém állt. Kihúzta magát és ő is a lépcsőket kezdte pásztázni a szemével.

-Dehogynem. Az. - makacskodtam, ő pedig sóhajtott.

-Hát jó. - mondta és rám nézett. -Dave téged is kikérdezett tegnap? - kérdezte, mire felkaptam a fejem és ránéztem.

-Igen. És áruld el nekem, hogy lehetsz olyan pofátlan, hogy csak úgy kiadod a dolgokat, amik amúgy mellékesen rám is vonatkoznak? Ráadásul elég személyesek is. - mondtam hűvösen, Daniel meg felvonta az egyik szemöldökét.

-Honnan veszed, hogy elmondtam neki?

-Mert azt mondta, hogy tőled már megkapta a válaszokat, én meg viszonyítási alapnak kellettem.

-Ahaa.. És ebből arra következtetsz, hogy mindenféle bűntudat nélkül elmondom neki az igazságot. - bólintott és kiolvashatatlan arckifejezéssel visszanézett a lépcsőkre, én viszont kicsit zavartan álltam mellette, kicsit szégyellve magam.

-Hogy érted ezt? Nem mondtad el neki?

-Miért, mit gondoltál? Nem vagyok akkora paraszt, hogy mindent elmondok akárkinek. Részleteket mondtam csak el, azokat sem pontosan úgy, ahogy történtek. - mondta és halvány sértettséget láttam átsuhanni az arcán, de olyan kis ideig, hogy azt sem tudom, hogy tényleg ott volt-e.

-Értem. Mit változtattál? - kérdeztem sóhajtva és nekidőltem az oszlopnak.

-Az mindegy. Szia Lei! - köszönt el és elindult.

-Mi..? - kezdtem volna, de megláttam Belláékat, úgyhogy abba is hagytam, nyilván emiatt ment el Daniel. Hirtelen feleszméltem, hogy alig váltott ki belőlem valamit ez a kis beszélgetést. Ez kicsit megnyugtatott, de meg is rémített. Ennyire könnyen túl is tettem volna magam Daniel visszatérésén? Tudtam, hogy nem ez a válasz, és legbelül azt is tudtam, hogy miért viselkedtem így: azért, mert akármennyire is felzaklatott az, hogy elment, meg az, hogy vissza is jött, megnyugtatott a tudat, hogy újra a közelemben van. Az viszont, hogy ez megnyugtatott, megrémített, ugyanis a józan eszem szerint egyáltalán nincs szükségem Danielre, hogy normálisan éljek.

A lányok mellém értek és elindultunk hazafelé.

-Most, hogy végre péntek van, mindketten átjöhettek hozzám és akár ott is aludhattok. - ajánlotta fel Sasha, Bella pedig csak a fejét rázta.

-Nem megy, Aaron elhívott vacsorázni.

-Óó.. Oké, de nehogy elhanyagolj minket miatta a jövőben. - húzta el a száját Sasha. Bella erre felkapta a fejét és tiltakozni kezdett, hogy erre nem fog sor kerülni. Sajnos nekem is vissza kellett mondanom Sasha ajánlatát, mert megígértem a szüleimnek, hogy ma segítek pakolni nekik. Hazafelé menet leváltam róluk és bementem  házba

-Megjöttem! - kiabáltam, mire anya visszakiabált.

-Szia Lei! Nem kell mégsem segítened, apáddal megoldottuk a pakolászást. - mondta, mire felsóhajtottam.

-Szuper, akkor feleslegesen mondtam vissza az ott alvást.

-Menj nyugodtan. - mosolygott ki anya a nappaliból, de én csak megráztam a fejem, hogy most nem. Leültem hozzájuk a nappaliba.

-Holnap Mandynél leszek, nem tudom meddig. - mondtam, ők pedig bólintottak.

-Rendben. Minden rendben volt ma? - kérdezte anya.

-Ahha. - azzal elmeséltem nekik a mai napi történéseket, de a Daniellel való beszélgetést kihagytam.

Lassan beesteledett, én meg felmentem és lezuhanyoztam, rövid pizsamába bújtam és 22:00 felé elköszöntem a szüleimtől. Felmentem a szobámba és megpróbálkoztam az elalvással, de nem jött össze. Forgolódtam az ágyban, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Felültem és az órára néztem, ami 22:32-t mutatott és sóhajtottam egyet. Mivel anyáék nagyon érzékenyek arra, ha a házban valaki járkál éjszaka, ezért összepakoltam egy pár ruhát másnapra és kimentem az erkélyre. Visszacsuktam az ajtót és lenéztem. Nem volt olyan magasan a terasz, hogy ne tudtam volna leugrani onnan egyéb komolyabb sérülés nélkül, így átmásztam a korláton és leguggoltam. Felnéztem, mikor a fák ágai közül fényt láttam átszűrődni és megláttam Danielék házát. Az ablakban világított a fény, tehát a fiú egészen biztosan ébren volt még. Erre abból jöttem rá, hogy az ablakban egy fejet láttam meg, ahogy kifelé néz és nem mozdul. Bíztam benne, hogy nem vett észre, mert szinte biztos voltam benne, hogy kijött volna elém. Kicsit feljebb emelkedtem, hogy többet lássak, de megcsúszott a lábam és leestem az erkélyről. Szerencsére talpra estem, így felfogtam az ütést, de még így is fájt, amikor megmozgattam a bokámat. Felnéztem, hogy az ablakban még mindig világít-e a fény, de a lámpát már lekapcsolták és csak remélni tudtam, hogy lefeküdt aludni. Halványan sántítva indultam el Sasháék felé  az utcán.

Már az út felénél jártam, amikor egy alakot láttam meg az utca végén. Lelassítottam és jobban megnéztem magamnak. Miután jóváhagytam, hogy nem Daniel az, ugyanolyan nyugodtan megindultam előre. A férfihoz, azonban egy másik ember is csapódott, sőt, még azt is kivettem a fura járásukból, hogy mindketten részegek voltak. Mikor melléjük értem és el akartam menni mellettük, a magasabbik elkapta a csuklómat és visszahúzott.

-Cica, az éjszaka közepén egyedül? - kérdezte és arra következtettem, hogy annyira nem lehetett részeg, mert egész normálisan beszélt.

-Igen, szóval engedjen el, hogy hamarabb hazajuthassak. - mondtam és ki akartam húzni a kezem a szorításából. Mikor nem engedte, egyszerűen kirántottam belőle, de felszisszentem, mert a vágást ezzel szétfeszítettem. A másik kezemmel ráfogtam a sebre és lenéztem a karjaimra. A másik ember, aki eközben mögém került, a hajamnál fogva magához húzott.

-Nem illik így beszél..ni az idősebbekkel. - mondta, és a nyelve a mondat közepén elakadt, ami jelezte, hogy jócskán fogyasztott alkoholt. A hajam tövéhez kaptam a kezem, összefogtam egy copfba ahogy tudtam és igyekeztem kihúzni a kezei közül.

-Nem illik mások haját rángatni. - morogtam.

-Szerinted érdekel ez most engem? Olyan kívánatos vagy, hogy muszáj. - mondta a fülem mellett és megcsapott a tömény alkohol szag, ami keveredett a szájszagával. Elfintorodtam, és a másik ember is közelebb lépett.

-Hé, hé.. Tiszteljük a másikat. - azzal erősen megfogta a derekamat és olyan közel lépett hozzám, hogy arra már esélyem sem volt, hogy intim helyen találjam el a térdemmel. Lefejelni sem tudtam, mert a hajamnál fogva tartott a mögöttem lévő részeg. Megijedtem és nem tudtam mit csináljak. A lehetőségeimen agyaltam, amikor az előttem álló ember hirtelen a számra nyomta az övét, nekem pedig tágra nyíltak a szemeim a meglepettségtől. próbáltam ellökni a kezeimmel magamat, de hátulról hozzám simult a másik ember és szorosan  kettőjük közé kerültem. Elfordítottam a fejemet, de a mögöttem lévő két kezével visszafordította.

-Nincs ellenkezés. Meglátod, nem lesz ez olyan rossz. - vigyorgott, én pedig kezdtem bepánikolni. Az előttem lévő újra lekapott és éreztem, ahogy kezdik felhúzni a pólóm alját a hasamon. Felfordult a gyomrom és erősen ráharaptam a férfi szájára, aki erre egy kiáltással hátralépett. A szájához kapta a kezét, ami vérezni kezdett és pedig próbáltam kirángatni a kezeimet a másik ember tartásából, de ő rászorított és a körmeit  is a kezembe vájta. -Mit mondtam az ellenkezésről? - kérdezte türelmetlenül és szembefordított magával.

-Te kis..! - kezdte az, aki a száját ápolgatta eddig, de ekkor egy másik hangot hallottam, aminek most először hálás voltam.

-Szálljatok le róla! - kiáltotta és odafordítottam a fejem, ahol Daniel állt. Láthatta a félelmet a szemeimben, mert a tekintete elkomorodott és ökölbe szorította a kezeit.

-Mert ki vagy te? A barátja? - kérdezte gúnyosan az, aki engem tartott, én pedig kihasználtam az alkalmat és kiszabadultam a szorításából. A hirtelen es gyors lépstől fájdalmasan bevillant a bokám, amire ráestem, mikor leestem az erkélyről. Elvesztettem az egyensúlyomat, ahogy ellöktem magam és hátraestem volna, ha el nem kap a másik ember. 'Nem hiszem el!' kiabáltam magamban.

-Nem, de attól még eresszétek el! Semmi dolgotok nincs vele. - mondta hűvösen és elindult felénk. Éreztem, ahogy az engem tartó férfi keze rázkódnak a nevetéstől.

-Ugyan már.. Mintha neked lenne. Mi dolgod errefelé ilyenkor?

-Az nem rád tatozik. - mondta és odaért mellénk. A férfi kezére tette a ezét és még egyszer utoljára, de fenyegetően ránézett. -Még egyszer mondom, engedd el! - mikor a férfi továbbra sem mozdult, Daniel meglendítette a karját és gyomorba vágta az engem fogva tartó részeget. Azonnal elengedett én pedig a lendülettel előre léptem, Daniel háta mögé és a karjaimat dörzsöltem, ahol a körömnyomok voltak. Eközben a másik férfi neki akart menni Danielnek, de mivel alig állt a lábán, a fiú könnyen ellépett előle és hátulról lökte meg, amitől hasra esett. Dan felém fordult és végigmért.

-Gyere. - azzal elindult abba az irányba, amerre tartottam. Követtem, mielőtt még valamelyikük, vagy valaki más is ugyanezt akarta volna tenni velem. Mikor lefordultunk egy utcasarkon, megállt, és rám nézett. -Minden rendben? - kérdezte, de az arckifejezése továbbra sem változott abból a komor formából.

-I..gen. - mondtam, de a hangom elakadt a közepénél. Elnéztem róla. Kihúztam magam és próbáltam visszaszerezni a határozottságomat, amit elvesztettem a történtek során. Enyhén megalázó volt, hogy Daniel így látott és hogy neki kellett kihúznia ebből a helyzetből, úgyhogy a szemébe sem tudtam nézni. Ő viszont nyilvánvalóan ezt akarta elérni, mert közelebb lépett hozzám.

-Lei. - szólt, de nem néztem rá.

-Igen?

Daniel elém lépett és egyik kezét az állam alá csúsztatta és felemelte, hogy a szemébe nézzek.

-Lei. - mondta megint, és ránéztem. -Minden rendben? - kérdezte nyomatékosabban, amikor látta, hogy rá figyelek. Nem válaszoltam először, mert szinte elvesztem a szemeiben, ahogy a hold tükröződött bennük. Ekkor fogtam csak fel igazán, hogy mi történt majdnem velem és könnyek gyűltek a szemembe. Mikor erre rájöttem, elkaptam a fejemet, hogy legalább ezt ne kelljen látnia és megfordultam.

-Igen.. Köszönöm. - mondtam és egyik kezemmel gyorsan letöröltem a könnyeket, de nem számított, ugyanis jöttek újabbak. Daniel finoman a vállamra tette az egyik kezét.

-Nem kell elfojtanod. Majdnem.. megerőszakoltak. Nem hiszem, hogy ezt a súlyt magadba kéne zárnod. - szólt halkan, szinte suttogva. A hangja olyan lágy volt, ahogy szembefordított az igazsággal, hogy nem tudtam visszatartani a feltörő zokogást. A szám elé kaptam az egyik kezemet és próbáltam azért visszafogni, amennyire lehet. A vállaim rázkódtak és előre léptem egyet, de nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy elinduljak, így meg is álltam. A fiú mellém lépett és felém fordult. Nem igazán érdekelt, hogy ő Daniel, most valakire szükségem volt, akire támaszkodhattam, amíg összeszedem maga, így Dan mellkasának dőltem, ő pedig a hátamon nyugtatta a kezeit és próbált nyugtatni halk szavakkal. Nem tudom meddig álltunk ott, de nagyon örültem, hogy ott volt velem. Jelen pillanatban nem éreztem úgy, hogy képes vagyok egyedül menni. Mikor kezdtem lenyugodni, felnéztem rá, ő pedig le rám. Elléptem tőlem mielőtt még valami olyat tettem volna, amit később megbánnék.

-Hazakísérlek. - ajánlotta fel, de azonnal megráztam a fejem. Letöröltem a könnyeimet.

-Nem kell. Nem haza indultam. - mondtam és abba az irányba néztem, amerre Sasha lakott. Daniel először nem szólt semmit.

-Akkor addig megyek, ameddig mész. Nem akarom, hogy összetalálkozz ehhez hasonló barmokkal. - ellenkezni akartam, de én sem akartam, hogy ez megtörténjen, így csak egy halványat bólintottam és elindultam, Daniel pedig követett.

Az úton nem szóltunk egymáshoz, de nem is lett volna értelme mélyebb beszélgetésbe elegyedni, mert pár perc alatt odaértünk. A kapuban megálltam, ahogy a fiú is. Nem mozdultam, ahogyan ő sem és nem néztem rá, ő viszont engem figyelt.

-Mit kerestél ott? - kérdeztem végül.

-Az utcákat jártam. Éjszakai séta. - mondta és elnézett, én pedig leszűrtem, hogy nem ezért volt ott, de nem akartam többet beszélni, ezért bólintottam és a kapura tettem a kezemet.

-Még egyszer köszönöm. - mondtam és bementem a kapun. Daniel nem szólt semmit, csak megfordult és elsétált. Utána néztem egy darabig, de a házhoz mentem. Írtam egy sms-t Sashának, hogy itt vagyok, aki szinte azonnal megjelent az ajtóban és behívott.

-Héé, csajszi, minden rendben? - kérdezte én pedig megráztam a fejem. A szülei már aludtam, én pedig felmentem Sasha szobájába. A lány követett, becsukta az ajtót és leültetett az ágyra maga mellé. Elmeséltem, mi történt, ő pedig nagy szemekkel hallgatta végig. Szorosan magához ölelt én pedig vissza és újra könnyezni kezdtem, de már nem zokogtam. -Te jó ég! Most az egyszer nagyon örülök, hogy az a srác ott volt. - mondta és a hangja megremegett. Bólintottam.

-Hát még én. - mondtam és megtöröltem a szemeimet, majd ásítottam egyet. Az órára néztem. 23:11. -Aludjunk. Most igazán rám fér. - Sasha nem is ellenkezett, azonnal lekapcsolta a villanyt és az ágyába terelt, hiába mondtam, hogy majd én alszom a kanapén. Gyorsan elaludtam, pedig azt hittem, hogy ez után az esemény után egy örökkévalóságig fog tartani az elalvás.

___________________________________________________________

Huh, sikerült megírnom az egészet egy nap alatt. Szép teljesítmény tőlem :) Viszont lenne egy kérdésem: zavarna-e valakit, ha a következő részek bármelyikében egy-két káromkodás is elhangzana? Persze, nem azt tervezem, hogy az egész rész ebből fog állni, csak tényleg elszórtam használnék, hogy a hangulat színvonalát tartsam, ejtsem vagy emeljen, a szituációtól függően. Szóval, erre a kérdésemre kérnék válaszokat :)

Mint mindig, most is azt mondom, hogy nem tudom mikor lesz fent a következő rész, de igyekszem. Most pozitívan fogom majd elkezdeni a következőt, mert ezt kifejezetten élveztem, miközben írtam. Remélem nektek is tetszett.:) Majd jelentkezek!

Üdv: Lyzbog :)♥