Chapter 8/1.

Sziiasztok!:)

Elég régen írtam utoljára.. vagyis annyira nem, de ez a két hét nekem egy évnek tűnik. 

Először is, üdvözöllek Csenge, mint új olvasót!^^ (ami egyébként nem teljesen igaz, mert tudom, hogy már egy ideje itt vagy velünk.) Remélem végig maradni fogsz.:)

Másodszor, nem tudom, hogy ezt itt kéne-e megosztanom, de azért itt is elmondom: a múlt vasárnap országos táncversenyen voltam és nyertem^^ És most nagyon örülök, de már görcsben vagyok a következő verseny miatt, ami tegnaphoz számított két hétre lesz. Szóval már most szólok, hogyha nem hozom a következő részt előbb, mint 29.-e, akkor a három héttel későbbi bejegyzéshozás lesz az esedékes. De elég is, nem beszélek tovább.(:

__________________________________________________________

~

[...] Nem tudom miért, de kimásztam az ágyból, az ablakhoz léptem és még egyszer utoljára kinéztem rajta, de Daniel már nem volt ott. Sóhajtva megfordultam, és visszamásztam az ágyba, majd nem tudom mennyi idő elteltével elaludtam.
~

(Lorelei's POV)

Másnap reggelre már be volt állítva az ébresztőórám, így reggel keltem és összepakoltam a cuccaimat a sulira. Bementem a fürdőbe, ahol megmosakodtam, fogat mostam és utána felöltöztem. Miután ezekkel megvoltam, lementem és elvettem az asztalról a kést meg a kenyeret, majd szeletelni kezdtem és kettőnknek (anyának és nekem) kentem egy-egy vajas kenyeret reggelire. Kakaót is készítettem a kedvenc bögrénkbe [nekem egy MKB Veszprémes (A/N: Tudom, hogy Amerikában, főleg Miamiban valószínűleg nincs magyar kézicsapat, de annyira szeretem őket, hogy muszáj volt beletennem a történetbe *o*), anyának egy olyan bögre, amin egy fénykép volt rólunk]: anyának kevés, nekem pedig nagyon sok kakaóval benne. Iszonyatos édesszájú vagyok, pedig tudom, hogy nem kéne olyan sok cukrot ennem, de nem tudom megállni, hiszen van egy nagyon pozitív, veleszületett tulajdonságom: nem látszik meg rajtam, akármennyi csokit eszek is. Így hát mindig telerakom a kakaót kakaóporral, a nyalókát néha becukrozom és a csokit is csokival eszem.

Nemsokára lépteket hallottam és a lépcsőre nézve apát láttam lekászálódni az emeletről a szemeit törölgetve.

-Jó reggelt! - köszöntem, de nem igazán értettem, hogy miért van már ébren, mikor elvileg ma éjszakai műszakja lenne.

-Szia.

-Mikor leszel éjszakás?

-Ma.

-Akkor meg minek vagy már lent? - értetlenkedtem.

-Mert nem tudtam aludni. A szomszéd kutyája egész éjszaka vonyított és ha felkelt a nap, már lehetetlen visszaaludni. - mondta és leült a kanapéra, majd ásított egyet. Elgondolkoztam, hogy minden cuccomat elraktam-e a szobámba és hogy nincs-e valami, amivel csinálhatna akármit is. Miután nem találtam egyetlen kósza gondolatot sem ezekről, gondoltam ajánlatot teszek neki.

-Menj fel az én szobámba. Ott úgysem süt a nap, ha behúzod a függönyt. - mondtam vállat vonva.

-Áhh, az a te szobád.

-Na és? - kérdeztem. Megvonta a vállát miközben elvette.

-Nem foglalom el a törzshelyed. A múltkor is vitát csaptál belőle. Ma egyáltalán nincs kedvem veszekedni.

-Az azért volt, mert nem szóltál és belenyúlkáltál a cuccaimba. - emlékeztettem. -De menj, mert nem akarom, hogy kirúgasd magad. - apa rám nézett. Hezitált, de végül rábólintott és felállt a kanapéról.

-Rendben. Kösz. - mondta. Megeresztett egy halvány mosolyt, majd elindult felfelé a lépcsőn és eltűnt a fenti sarok mögött. Sóhajtottam egyet, ami nagyon jól esett és visszafordultam a pulthoz. Öntöttem magamnak egy üveg vizet, és két szendviccsel együtt elraktam a táskámba. Még mindig nem jött anya, szóval körbenéztem a házban, de mivel sehol sem találtam, kimentem a hátsó kertbe a hátsó ajtón át. A fejem forgatva próbáltam a szemeimmel keresni és meg is találtam a virágoknál. Nem értem miért a hátsó kertbe ültettünk virágokat, amikor azok általában a ház elején szoktak lenni, de nem foglalkoztam vele túl sokat. Odamentem anyához is.

-Szia. Hát te meg? - kérdeztem. Anya felnézett és kisöpörte a haját a szeméből.

-Szia. Bocsi, hogy nem voltam bent, de muszáj volt elrendezgetni őket. - mutatott a virágokra, majd felállt és csípőre tette a kezeit. -Szépek?

-Persze. De miért most jöttél ki? - kérdeztem és anya vállat vont.

-Nem tudom. Korán felkeltem és nem volt kedvem bent ülni.

-Hát jó. - mondtam, majd az órámra néztem. -De én megyek. Sziaa! - intettem egyet és miután köszönt, bementem a házba és a hátamra kaptam a táskámat, de az egyik pántja szakadni kezdett. Gyorsan levettem a hátamról és megvizsgáltam. A cérna kezdett benne elszakadni, de úgy ítéltem meg, hogy a mai napot még kibírja, így visszavettem, már óvatosabban, majd kisiettem a házból. Danielék házára vetettem egy pillantást, bár nem tudom miért. Talán kíváncsi voltam, hogy még ott van-e, de nem láttam, tehát sietős léptekkel igyekeztem Bella felé. A háza előtt várt már, szóval gyorsan összeszedtük Sashát is és mentünk a suliba.

Mikor beértünk, mindenki ment a saját órájára, ez esetben most mind a hárman más-más terembe. Előkészültem egy hétfő első órai matekra. Miután ez megvolt, most nem ültem fel a pad tetejére, hanem elővettem a pénztárcámat és kimentem a büfébe, ahonnan egy nyalókával a számban indultam visszafelé. Mikor megláttam a termünk ajtaját csukva, megnéztem az időt, de még nem csöngettek be, tehát nem értettem, miért nincs nyitva. Benyitottam és megtorpantam, mikor mindenkit egy nagy csoportban láttam állni. Próbáltam átlátni a tömegen, de nem sikerült, így a legkülső személyt, Bettyt húztam odébb.

-Hé, mi ez?

-Mi mi? - kérdezte és megigazította a haját.

-Ez a tömegnyomor. Mit néznek annyira?

-Ja, az! Semmi, csak van egy videó, ahol egy srác épp lekap egy lányt az utcán. - mondta Betty, én pedig bólintottam.

-Akkor ez engem nem érdekel. - mondtam, majd mosolyogva megköszöntem Bettynek és visszamentem a helyemre. Most felültem a padra és az alak mellé csúsztam. A terem az emeleten volt, így amikor kinéztem az ablakon, az egész udvart be lehetett látni, én meg kihasználtam ezt a lehetőséget és bámészkodni kezdtem. Nagyon meleg volt, ráadásul a nap pont rám sütött, ezért kinyitottam az ablakot és kicsit kihajoltam rajta, hogy alulra is tudjak nézegetni.

Épp egy alsóbb osztályból való lányt néztem, ahogy egy (feltételeztem) osztálytársával néznek valamit, amikor valaki mögöttem durván megfogta az oldalamat és a fülem mellett mondott egy kevésbé halk 'Boo!'-t. Előre indultam meg, hogy minél távolabb kerüljek az alaktól és azt hittem, hogy kiesek az ablakon, ha nem tart meg az illető. Hátrafordítottam a fejem és Adamet láttam vigyorogni mögöttem. Mikor már biztosan tudtam, hogy nem zuhanok ki, ellöktem magamtól sértett arckifejezéssel.

-Mész ám te a fenébe! Azt hittem, hogy átesek a párkányon. - mondtam, de nem hatottam meg vele a srácot, aki az asztalon támaszkodva próbált röhögés közben levegőhöz jutni.

-Bocs, muszáj volt. Annyira könnyű célpont voltál. - mondta, mikor végre összeszedte magát.

-Kösz. - forgattam a szemeimet és visszacsuktam az ablakot.

-Amúgy mizujs veled? - kérdezte és felült mellém.

-Semmi. Fáradt vagyok. Nagyon. - mondtam és ásítottam egyet, majd nekidőltem Adamnek, a fejem pedig a vállára hajtottam. Már általánosban is osztálytársak voltunk, szóval elég jól ismertem. Mindig fel tudott vidítani, de néha túllépte a tűrőképességeim határát, mint például most, de sosem haragudtam komolyabban rá.

-De még csak hétfő van. - szólt oda Betty, mikor eljött a társaságtól és a velünk szembeni padon helyet foglalt.

-Ez az. Hogy fogod az egész hetet kihúzni így? - kérdezett bele Adam.

-Passz. Majd valahogy sikerül. Pótlom az alváshiányomat a töriórákon. - vontam meg a vállam, amikor meghallottam a csengő hangját és egy morgás-szerű hanggal felemeltem a fejem Adam válláról. Leszállt a padról és kitartotta a kezét nekem, amit megfogtam és a segítségével én is talpra kászálódtam, majd lehuppantam a székemre és ledőltem a padra. A tanár bejött, becsukta az ajtót és elkezdte az órát.

Óra után kimentem az udvarra, hogy levegőzzek egyet töri előtt, és egy fa tövébe törökülésbe leültem. Betettem a fülhallgatóimat és halkan zenét hallgattam, miközben a fejem a fa törzsének döntöttem és becsuktam a szemeimet. Relaxálásnak elég jó volt, annyira, hogy amikor a csengő jelezte, hogy mennem kéne, még egy percig ott ültem és nem mozdultam. Végül felálltam és besiettem törire, ahol a tanár szerencsére késett és nem kaptam leszidást.

A nap nagy része unalmasan telt. Az órákra való bejáráson kívül nagyon semmi érdekes nem történt. Amikor vége volt az utolsó órának, kimentem a teremből, de az egyik diák visszahívott, hogy a tanár beszélni szeretne velem. Visszamentem a magyartanárhoz, aki egy idősebb, nagyon szimpatikus megjelenésű nő volt, és vártam, hogy mit szeretne.

-Lorelei, de jó, hogy még nem mentél el. Kérdezni szeretnék valamit. Az iskola színjátszó csoportja nem állt teljesen össze, és, biztos te is tudod, már az évkezdésnél a nyakunkon van a előadás határideje. Nincs kedved csatlakozni a csoporthoz? - kérdezte, én pedig először szívem szerint rávágtam volna, hogy 'nem', de ezt a tanárnőt annyira kedveltem, hogy nem tudtam elszomorítani. De magammal sem akartam kiszúrni, így nem tudtam mit csináljak.

-Öö.. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem tudok év végéig bent lenni a csoportban. Arról lehet szó, hogy az előadásig a tagja leszek, de utána már nem tudok járni, mert az érettségre is kell készülnöm. - mondtam azt, ami jelen pillanatban a legjobbnak tűnt. A tanárnő elmosolyodott.

-Remek! Köszönöm szépen,  hogy besegítesz. Teljesen elég, ha csak addig maradsz, így kihúzol minket sok-sok nehézségből. - mosolygott és ennek hatására az én szám széle is felfelé görbült.

-Mikor lesznek a próbák?

-Szerdánként a hetedik óra után ebben a teremben. - mondta a tanárnő, majd megfordult és a kezébe vette a holmijait. -De ne haragudj, sietnem kell. - mondta én meg kimentem a teremből. Elköszöntem a tanárnőtől, majd lementem az aulába, ahol már ott volt a két barátnőm. Odamentem hozzájuk és a fejemet dörzsölve vágtam le a  táskámat a szobor mellé.

-Haliii! Mizujs? - kérdezte Sasha, én viszont csak a fejemet ráztam.

-Ne kérdezd. Bekerültem a színjátszócsapatba.

-Mert? - kérdezte Bella.

-Mert nincs meg a létszám. De csak októberig maradok bent.

-Nyugi, kettőt alszol és itt is lesz. - próbált vidítani Sasha, de nem sok sikerrel. -Kérsz egy nyalókát?

-Nem, kösz. - ráztam a fejem. -Már ettem egyet első óra előtt.

-Akkor csak maradjunk itt és nézzük a többieket. - ajánlotta Bella és Sashával mindketten beleegyeztünk. A táskámat a szobor mellett hagytam és kimentünk az udvarra. Van egy terület kint, amin nincs fű, hanem csak sima föld. Oda ültünk le, én törökülésben és hátratámaszkodva süttettem az arcomat, Sasha és Bella pedig kinyújtott lábakkal ültek le a két oldalamra.

-Minden oké Aaronnal? - kérdeztem Bellát, csak hogy legyen valami téma.

-Persze. Irtó rendes. Két éve nem gondoltam volna, hogy vele fogok összejönni. - mosolygott a lány, én pedig rápillantottam fél szemmel.

-Hja, akkor még más srácot néztél ki magadnak. - mondta és Sasha elnevette magát.

-Igeen, igen, arra emlékszem! Az a német volt az, akivel szemeztetek, de amikor odajött hozzánk, nem értettünk belőle semmit, mert olyan szörnyen rosszak vagyunk németből. - mondta Sasha, mire az emléket felidézve én is nevetni kezdtem. Sasha és Bella mindketten németet tanultak akkor már három éve, és az ember kinézné belőlük, hogy három-négy egyszerű mondatot ki tudnak nyögni. Hát, nekik nem sikerült. Próbálkoztam, hátha franciául ért valamit a srác, ugyanis én úgy tanulok, de pechünkre nem értette, így kínosan nevetve odébb állt, mi pedig a földön fetrengve nevettünk.

-Az nagyon égő volt.. - mondta Bella és kicsit mintha el is vörösödött volna. -Na mindegy. Mosoly! - kiabálta, majd felemelte a mobilját, amit fogalmam sincs mikor vett elő és fényképezett egy sorozatot. Mikor visszanéztük, kiderült, hogy ha spontán fényképeznek, akkor nem vagyok jó modell. Újakat csináltunk, de ezek már sokkal normálisabban sikerültek és átküldettem magamnak őket, hogy később beállíthassam az egyiket zárolt képernyő háttérnek. Sóhajtottam és a távolba néztem, de Mandyt láttam meg, ahogy őrülten kapál a kezével és valamit mondani próbál. Nem értettem mit szeretne és megráztam a fejem, hogy ezt tudassam is vele. Tölcsért formált a kezeiből és kiabálni kezdett.

-Lei, vigyázz! - csak ennyit hallottam, de nem volt semmi értelme. Körbenéztem és sehol semmi furcsát nem láttam, így hát hátrafordultam, hátha ott van, amire figyelnem kéne. Esélyem sem volt reagálni a hirtelen jött vízipisztolyos támadásra. Becsuktam a szemeimet és magam lé tettem a kezemet, de nem sokat ért, teljesen vizes lettem, ahogy két alsóbb éves srác lelocsolt és közben olyanokat kiabáltak, hogy 'Azaaz', meg hogy 'Végre vizes a pólód'. Mikor felébredtem a döbbentségből felálltam és kiugrottam a vízsugárból, de nem jártam sok sikerrel, mivel ott is utolértek. Mondjuk el kell ismernem, ez elég béna próbálkozás volt. Közben nem tudom hogyan, de Bella és Sasha már eltűntek mellőlem egy fa árnyékába és onnan figyeltek. Legyőzöttségemre csak álltam és vártam, hogy mikor fogy már ki a srácok pisztolya, miközben ők már csak röhögve és 'aaa'-zva vigyorogtak előttem. Körülbelül fél perc leforgása alatt történt ez az egész, de az egész iskolának sikerült odatalálni körénk, hogy a műsort nézzék. A pisztolyok kifogyásával a srácok összepacsiztak, én meg kicsavartam a pólómat, ami már teljesen rám tapadt és a vékony anyaga miatt szinte teljesen átlátszott. A nézők főként fiúk voltak, alsóbb és felsőbb évesek egyaránt, így hát eléggé megalázó volt ott, egy szál vizes pólóban állni előttük, ráadásul el sem mehettem onnan, mert a kör teljesen bezárult. Sashát láttam keresztülfurakodni a tömegen és megállt előttem.

-Minden oké, csajszi? - kérdezte és a kezemnél fogva húzni kezdett a diákok között, de nem értünk el vele túl nagy haladást, mert ahogy mozdultunk, a kör velünk együtt mozdult. -Takarodjatok már odébb! Nincs itt semmi látnivaló, ez csak a barátnőm szinte melltartóban. - mondta Sasha én pedig a szemeimet forgattam.

-Ezzel nem sokat segítesz. - mondtam, hallva a további kommenteket a körülöttünk állóktól.

-Ilyet a strandon is lehet látni, menjetek oda. - kiabálta tovább Sasha és végre kijutottunk a tömegből, amikor a lány valami miatt megtorpant, én pedig nekimentem. Nem értettem miért, de nekem hátat fordítva próbált visszalökdösni a fiúk közé, de csak nem hagytam magam és mellé álltam, majd megálltam, mert megértettem mi miatt tolt vissza. Az igazgatónő állt előttem, karba tett karokkal, egy elég mogorva arckifejezéssel.

-Lorelei, Alexandra, szabad megkérdeznem, hogy mégis mi folyik itt? És hogy te miért vagy ilyen kihívóan öltözködve? - kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon.

-Elnézést igazgatónő, de volt itt pár IQ hiányban szenvedő.. - kezdte Sasha, de a nő leintette.

-Egy szót se. Az irodámban megbeszéljük. - mondta szigorúan, majd felvezetett minket az említett helyiségbe.

Mikor felértünk, minket leültetett az asztallal szembeni két székre, ő pedig a mögötte lévőre ült le.

-Hallgatom. - mondta és egyikőnkről a másikunkra nézett.

-Szóval azt történt, hogy mi hár..ketten kint ültünk a földön, amikor két fiatalabb srác letámadott minket vízipisztollyal. Nekem még sikerült megmenekülnöm, de Lei-t elkapták és teljesen eláztatták. - magyarázta Sasha, én pedig azon imádkoztam, hogy ne tegyen bele a mesébe semmi olyan kifejezést, ami miatt megkérdőjelezhetné az igazgatónő, hogy ez igaz.

-Igaz ez, Lorelei? - nézett rám a nő.

-Igen, így volt. - mondtam és bólintottam, amitől úgy éreztem magam, mintha tanúskodnék egy vádolt személy mellett.

-Akkor miért nem szóltál nekik, hogy hagyják abba? - kérdezte szigorúan.

-Mert alig volt időm arra, hogy észrevegyem magam, nem hogy szóljak is érte.

-Te vagy az idősebb, neveld meg őket. Befolyásosabb vagy, mint ők, neked kéne ezt az egyik legjobban tudnod.

-Elnézést, legk.. - kezdtem, de a szavamba vágott.

-Nem kívánok hallani semmi többet. Ebből nekem az szűrődött le, hogy mutogatni akartad nekik magad, amivel, ahogy látom, elég nagy sikert elértél. - mondta és figyelmeztetően rám nézett.

-De nem így volt! Tessék megérteni, hogy ők kezdték, nem tudott semmit sem tenni ellene. - vágott közbe Sasha.

-Nem ezt a hangnemet várom el, Alexandra! - nézett rá szigorúan az igazgatónő.

-De ha egyszer nekünk van igazunk! Csak próbáljuk azt mondani, ami valójában történt. - vitatkozott tovább Sasha és az egyik kezét ökölben a combjára ütötte, enyhén parancsolóan.

-Büntetést szeretne kiérdemelni? - kérdezte az igazgatónő, én pedig egy halk pisszenéssel figyelmeztettem Sashát, hogy fogja vissza magát, de valószínűleg nem vette észre.

-Persze, hogy nem, de tessék elhinni, hogy ez így volt. És nem úgy, ahogy maga mondja. - tette hozzá az utolsó mondatot, én pedig becsuktam a szemeimet, elfogadva, hogy a lány ezzel egy szombat délelőtti programot betett magunknak.

-Rendben. Alexandra, Lorelei, szombat reggel fél kilencre várlak titeket az aulában. - mondta a nő, én pedig sóhajtottam egyet és bólintottam.

-Mi? De ne már! Ez nem fair! - kiáltott fel Sasha és felugrott, én viszont egy dühös pillantással visszarántottam a székre.

-Alexandra, a jövő szombaton is találkozunk. - jelentette ki az igazgatónő, én pedig megszorítottam a lány karját, hogy nehogy szólni merjen.

-Micsoda? - kérdezett vissza, már-már dühösen Sasha.

-Akar még egy harmadikat is? - kérdezte felvont szemöldökkel a nő, de rajta is látszott, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Sasha megadóan karba tette a kezeit és hátradőlt a széken.

-Nem. Elnézést. - válaszolta.

-Rendben. Elmehetnek. Szombaton találkozunk. - mondta az igazgatónő, mi pedig felálltunk és kimentünk.

Az aulában felvettem a táskámat és dühösen elindultam hazafelé. Sasa utánam szaladt és beért. Még korábban kaptam egy SMS-t Bellától, hogy ő már hazament, így őrá már nem vártunk.

-Hé, Lei, bocs. De fel tud rendesen bosszantani ez a nő. - mondta Sasha én pedig fújtam egyet.

-Hát most engem is felidegesített. De mondd, miért nem tudod befogni a szádat?

-Basszus, de ha nem a mi hibánk volt, akkor ezt hogyan magyarázzuk el neki?

-Sehogy, mert úgy is az ő szava lesz az utolsó. - mondtam és megráztam a fejem, amikor az utcán egy autó lelassított mellettünk a pólómat látva. -Nincs egy pulcsid? - fordultam a barátnőmhöz.

-Szeptember elején? - kérdezett vissza, én pedig bólintva nyugtáztam, hogy nincs.

-Szuper. - morogtam, majd megálltam. -Ezen az utcán lefordulok. Lehet hogy később jutok haza, de legalább nem bámul meg mindenki.

-Oké, akkor holnap talizunk. Báj, csajszi! - mosolygott Sasha, és a vizes felsőm miatt most nem ölelt meg.

Elindultam hazafelé, viszonylag gyorsan el is jutottam a házunkig. Volt egy pár ember, többnyire idősebb nők, akik halk megjegyzéseket tettek a látványomra de úgy, hogy halljam is. Erre csak a fogaim csikorgattam. Mire hazaértem, a naptól szinte már meg is száradtam, úgyhogy nem volt olyan rossz a helyzet. Egész nap nem is láttam és eszembe sem jutott Daniel, amiért elég nagy elismerés jár a számomra. Az utcánkban a házukra néztem, de csak az ablaka volt nyitva, őt sehol sem láttam. Az utóbbi időben kezdtem elfeledkezni arról, hogy mit is tett velem két évvel ezelőtt és most, hogy újra lejátszottam a fejemben gyorsítva, eléggé a szívembe mart és könnyeket csalt a szemembe. Besiettem a házba és eltöltöttem a délutánt valahogy, közben igyekeztem ezeket az emlékeket kiverni a fejemből. Fürdés Vacsoránál és fürdés közben is előjöttek az emlékek, mikor azonban pizsamába öltöztem és ágyba bújtam, nem tudtam megállítani a könnyeket, amik a múlt hatására indultak meg. Elaludni sem tudtam, annyira kísértettek az emlékek, tehát kimásztam az ágyból és kinyitottam az erkélyajtót. Elővettem a telefonomat és a fülhallgatóimat meg egy nagy zsebkendős dobozt és kiültem az erkélyre, hogy gondolkozzak és kifárasszam magam. Ez a kifárasztás most viszont teljesen más értelemben valósult meg nálam, mégpedig úgy, hogy szembenéztem a múlttal és a teljes, eddig nagy ívben, minden áron elkerült időszakot elkezdtem lejátszani a lelki szemeim előtt, az elejétől a végéig..

__________________________________________________________ 

Nos.. végeztem. Tudom, hogy egy nappal későbbre jött, mint amit még tegnap (most már tegnap előtt) ígértem, de közbejött egy-két dolog és nem jutott időm rá.

Nem tudom, hogy most mire gondoltok, de ezt az egész történetet úgy kezdtem el, hogy egy múltbéli titkot meghagytam magamnak, hogy egy elég fontos részlet nélkül fusson tovább a cselekmény. Nos, ez elég egyértelmű, de ez a részlet az, ami miatt Daniel és Lei szakítottak. Kiraktam egy szavazást a lap oldalára, kíváncsi vagyok a véleményetekre és hogy ti mit szeretnétek. (Aki amiatt aggódik, hogy esetleg azzal, hogy szavazatot ad le, felfedi előttem a kilétét, azt biztosíthatom, hogy csak a szavazatok száma elérhető a számomra. Az nem, hogy ki szavazott.)

Még egy kérésem lenne. Nem várom el senkitől, hogy kommenteljen, sőt. Én sem szeretném, ha állandóan azt kérnék, hogy 'kommentelj, kommentelj', mert semmi értelme. Viszont. Minden rész alatt van egy véleményező kis rész, hogy 'Tetszik', avagy 'Nem tetszik'. Arra kérlek titeket, hogy ott jelöljétek be mit gondoltok a részről, mert szeretném látni, hogy van-e értelme törni magam a további részeken. (Ez is a szavazó anonymus-elven alapul.) Tehát nem kérek kommenteket, csak egy véleményt, hogy tetszik vagy nem. (: De természetesen, aki írni szeretne, ötletet vagy kritikát mondani, azokat is szívesen várom, mert ezekkel tudom a Ti és az én igényeim szerint vezetni a szálakat.

Hát ennyi lenne. Kívánjatok szerencsét!:)

Üdv: Lyzbog:)♥