Chapter 10/2.

Sziiasztok!^^

Az ígéret szép szó, a zúzódás már kevésbé. Kisebb fizikai problémáim miatt nem voltam képes hozni az ígéretemet, de ezt most megtettem.xd Ne haragudjatok.!!

Lehet, hogy ezentúl kicsit máshogy fogok írni, a stílusváltozás remélem nem lesz nagy hatással rátok. Ennek az oka az, hogy mióta nem voltam, rengeteg angol fanficset olvastam és ez nagyban befolyásolja nálam a dolgokat, még ha ez hülyén is hangzik.xd

Kata~ Igen, tudom, szándékosan hagytam ki :3 Majd valahogy visszahozom a történetbe aktív szereplőként, de egyelőre más terveim vannak^^

Emmsz~ Egyáltalán nem baj :D Háttöö.. igen^^" Oksi, igyekszem.

__________________________________________________________

'[...]Viszonylag hamar odaértünk a kórházba. Adammel és apával bementünk. Apa megkérdezte, hol találjuk Davet, mire azt a választ kaptuk, hogy éppen a sürgősségin ápolják, mert amikor leesett, egy üvegekkel teli dobozt szállított és pár helyen nagyon megvágta magát, ami miatt sok vért vesztett. Mindennek a tetejébe egy lépcsőről esett le, tehát egyéb sérülései is vannak. Leültünk a váróba és vártuk, hogy mi lesz az eredmény, hogy mi lesz Dave-vel. Csak reménykedni tudtam, hogy semmi komoly baja nem lesz, és hogy az üveg semmilyen fontosabb eret, vagy bármit nem vágott el, ami akár életveszélyes is lehet.'

(Lorelei's POV)

Órák óta ültünk a váróteremben, legalábbis ennyinek tűnt.. de amikor ránéztem az órára, hogy hogyan számoljak a nappal, láttam, hogy még csak háromnegyed órája voltunk a kórházban. Nagyot sóhajtottam, Adam pedig mellém ült. Ránéztem, de nem tudtam semmit leolvasni az arcáról az aggodalmon kívül, amire nekem most semmi szükségem nem volt, így inkább felálltam és az ablakhoz sétáltam. Kinéztem az utcára. A lámpák halvény fénnyel égtek, alig pár embert lehetett látni, ahogy sétálnak a kihalt téren. Elbambultam, nem igazán tudtam, hogy mire is koncentrálok, csak arra, hogy pozitív gondolatokkal töltsem tele a fejem. Hát.. nem ment. Éppen ezért inkább visszaültem és csak vártam.

Eltelt még egy fél óra és az orvos, a többi másik orvossal együtt kijött a szobából, ahol Davet kezelték. Adam azonnal felugrott, én viszont kicsit hezitáltam. Dave beszélni kezdett az orvosokkal, és láttam a megkönnyebbülést az arcán, amikor (gondolom) jó hírt kapott. Megköszönte és visszajött hozzánk.

-Nincs nagy baj.. Az üveg elég durván megvágta, de eret nem vágott. Viszont ahol meg megvágta, ott elég mélyek a sebek. Hazamehet, de nem hiszem, hogy máris iskolába kéne mennie. - mondta és én is megkönnyebbültem. Az orvosok korábban engedélyt adtak rá, szóval bemehettünk a szobába, ahol az alvó Davvel találtuk szemben magunkat.

Úgy nézett ki, mint amire számítottam. A kezei pár helyen be voltak kötve, hogy megállítsák a vérzést, viszont nagyon sok helyen apró, pici vágások és horzsolások voltak láthatóak. Nem volt gépekre kötve, arra azért nem volt szükség.. de ettől függetlenül megijesztett a látvány, hogy Davet, az egyik legjobb barátomat egy kórházi ágyon látom fekve.

-Hát.. lehetett volna rosszabb is. - mondtam és leültem a székre mellé. Apa és Dave csak egy kurta bólintással értettek egyet.

Dave mellett ültem már egy ideje, csendben, nem akartam felébreszteni, és a többiek is ezt tiszteletben tartva némán ültek vagy álltak az ágya mellett, amikor az ajtó óvatosan kinyílt és Daniel lépett be rajta Remyvel.

-Jól van? - kérdezte Remy. Adam bólintott.

-Szerencséje volt.

-Hogy történt? - kérdezte Daniel. Adam ekkor elmesélte, hogy hogy történt az egész, hogy hogyan cipeltek le mindenféle nehéz és nagy cuccot dobozokban a pincébe, hogy hogyan röhögték végig a délutánt egészen addig, amíg Dave egyszer csak meg nem csúszott a lépcső szélén és leesett, kezében az egész doboz üveggel, amik az esés közben összetörtek és a végén mit eredményeztek. Daneil és Remy csendben hallgatták végig, majd utána sem szóltak, mert nem igazán tudtak mit, így hát továbbra is maradt a temetőbeli, halálos csend.

Dave keze után nyúltam és a kezeim közé fogtam. Hüvelykujjammal simogattam a kézfejét, remélve hogy nemsokára felébred. Ahogy a kezére néztem, elhúztam a számat, hogy pont ott nem horzsolta vagy vágta meg semmi. Azon gondolkoztam, hogy ez mennyire ironikus, amikor Remy megkocogtatta a vállamat.

-Ki tudsz jönni egy kicsit?

-Miért? - kérdeztem és nem engedtem el Dave kezét közben.

-Beszélni szeretnék veled.

-Nem lehet itt bent? Nem szeretnék kimenni. - Remy a fejét rázta, mire hezitáltam egy kicsit, majd sóhajtottam egyet és elengedtem Dave kezét. Felálltam, megfordultam és kinyújtóztam. Közben egyik szememet résnyire kinyitottam és láttam, ahogy Daniel Remyt nézi, majd Davet és végignéz az egész társaságon, köztük rajtam is. Ekkor elnéztem és inkább összeszedtem magam és kimentem. Az ajtó előtt megálltam és bevártam Remyt, aki az ajtót maga mögött becsukva elvezetett a folyosó végére. -Mit szeretnél?

-Semmit.. csak látom rajtad, hogy nagyon megvisel ez az ügy Davvel. Jártál már korábban ebben a kórházban? - kérdezte, mire egy fejrázás volt a válasz tőle. -Akkor gyere, mutatni szeretnék valamit. - mondta és elkezdett felfelé vezetni a lépcsőkön. -Ha valaki sokszor került már kórházba, akkor az én vagyok. És mialatt a itt tartózkodtam, mint járóbeteg, volt időm felfedezni az itteni zugokat, már ha ezt lehet annak nevezni. - mesélte, közben felértünk a lépcsőkön a legutolsó emeletre és megálltunk egy felfelé vezető vas létránál, ami úgy nézett ki, mintha a padlásra vezetne. -Van erőd egy kis fogódzkodáshoz?

-Mi? - kérdeztem értetlenül. -Mit akarsz ott fent csinálni?

-Csak gyere! Ha nem tudsz jönni, felhúzlak. - mondta és felkapaszkodott a létrára, majd kinyitotta a létra feletti ajtót és tovább mászott. Lentről csak annyit láttam, hogy Remy egyszer csak eltűnik az ajtó után, de nem akartam lemaradni, ezért követni kezdtem.

A vascsövek, amibe kapaszkodnom kellett, rozsdásak voltak és a lehető legkevesebbszer próbáltam érintkezni velük. Fintorogva értem fel a tetejére, és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amint újra két lábon állhattam és egy zsebkendőbe törölhettem a kezeimet.

Mikor ez megvolt, kiegyenesedtem és körülnéztem. Nem padláson voltunk, hanem a kórháznak a tetején. Szélül egy vastagabb, de nem magas kőfal futott, hogy a felfelé látogatók nehogy leessenek a tetőről. Ezen kívül még egy magasabb, kéményszerű betonfal magasodott mellettem, amire nem szenteltem különösebb figyelmet. Remyre néztem.

-Miért hoztál fel ide? - megfogta a karomat és a széle felé kezdett húzni.

-Éjszaka az egész város ki van világítva. Kíváncsi voltam, mit gondolsz róla. - amikor a széléhez értünk, elengedte a kezem. Lenéztem és elámultam. Nem tudtam milyen magasan voltunk, de egész magas lehetett, mert apró fényekként jelentek meg a lámpák fényei az utcákban, a városközpontban pedig az áruházak és a bevásárlóközpontok villódzó és stabil fénysugarai voltak láthatóak. Felnéztem az égre és a csillagok is fényesen világítottak, nem tudtam nem nyitott szájjal nézni az egészet. Nagyon szép volt annak ellenére, hogy egy sima madártávlati várost láttam magam előtt.

Remyre pillantottam és láttam, hogy ő a városnak háttal támaszkodik a kőfalnak és látszólag nem annyira érdekli, hogy mi van mögötte, de arra a következtetésre jutottam, hogy már sokszor látta, így nem érdekelt továbbá a látványban. Még egyszer visszanéztem a városra, majd fel az égre, pont időben, hogy lássam, ahogy egy hullócsillag száguld végig az égen.

-Áh! Láttad? - kérdeztem és a fiúra néztem.

-Nem.. mit kellett volna?

-Egy hullócsillag volt felettünk. - mosolyogtam és összefontam a mellkasom előtt a kezeimet. A mosoly kezdett elhalványulni, mikor eszembe jutott, mi lehet most Davvel.

-Hé, mi az? - kérdezte és elém állt.

-Semmi, csak nem tudom mi lesz vele. És ez idegőrlő. - sóhajtottam, mire ő elmosolyodott.

-Tudom, hogy fel fog ébredni. Nem az a fajta, aki hagyja hogy, a többiek idegeskedjenek miatta.

-Igen, tudom.. de akkor is. - ellöktem magam a faltól és kikerülve Remyt egy másik fal felé indultam, hogy ott is lenézzek. Remy telefonja megcsörrent, mire megtorpantam.

-Daniel az.. - mormogta és felvette. Beszéltek pár szót, amiből nem tudtam egy rendes társalgást összeállítani a fejemben, mivel a másik felet nem hallottam. Mikor letette, elindult az ajtó felé. -Dave felébredt egy pár percre, de nagyon fáradt volt, ezért visszaaludt. Oda akarsz menni hozzá?

-Igen! - vágtam rá és gyorsan megelőztem Remyt az ajtó felé vezető útban, lemésztam, megvártam amíg ő is leér, majd sietős léptekkel visszamentünk a szobába. -Hogy van? Mit mondott? - kérdeztem azonnal, halkan.

-Jól van. Bár hiányolt titeket, mikor megemlítettelek neki. - mondta Daniel. Körülnéztem, de nem láttam sehol sem apát.

-Apa hol van?

-Elment, mikor ti is elmentetek. Szólt, hogy szóljak. - ekkor jöttem rá, hogy lehet hogy nem volt jó ötlet Danielt és apát egyedül hagyni egy szobában.

-Oh.. értem. - mondtam, majd Remyhez fordultam annyira, hogy egy bólintással és egy mosollyal megköszönjem az előbbi kedvderítő kilátást. Ő szintén egy bólintással és egy mosollyal válaszolt, majd leültem megint Dave ágya melletti székre.

-Mennyi idő van? - kérdezte Remy. Elővettem a telefonomat és szó nélkül odamutattam neki. 23:40 volt, elég késő, és ezt érezni is kezdtem. Ásítottam egyet és egy SMS-t írtam bellának, ahogy ígértem neki még korábban. Mondtam, hogy tájékoztassa Sashát is és utána letettem a telefont. -Szerintem én hazamegyek. Reggel visszajövök, de a nagymamámat egyedül hagytam otthon. - bólintottam. Daniel és ő elköszöntek egymástól és tőlem is kapott egy 'jóéjt'-et, majd elment. Csendben ültünk egy darabig, majd mikor ez már kezdett kínossá válni, Daniel megszólalt.

-Apukád ijesztő tud lenni.. - jegyezte meg, mire ironikusan elnevettem magam.

-Csak ha van miért. - a hangulatom megváltozott, nem tudom mitől. Újra ellenséges szemekkel néztem Danielt.

-Nem mondtam, hogy nincs miért. Csak tettem egy kijelentést. - mondta félig elmosolyodva. Egy szúrós pillantással illettem meg, amin felvonta fél szemöldökét. -Mi van?

-Mi van?! Semmi, nincs semmi! Csak hagyj békén, kérlek. - morogtam és újra megfogtam Dave kezét és rászorítottam, hátha kapok választ rá.

-Ja, hogy még mindig az van.. Én felajánlottam, hogy elmagyarázom, de nem akartad végighallgatni.

-Mert valószínűleg megint hazudtál volna.

-Honnan veszed, hogy azt tettem volna?

-Onnan, hogy legutóbb is azt tetted. Elég szépen bedőltem neked, mit ne mondjak.

-És én még azt hittem, hogy megbocsájtó ember vagy. - húzta el a száját, látszólag egy kicsit sem érdekelte mit mondok.

-Ilyenekért nem lehet megbocsájtani.

-Ha hallanád a magyarázatot, meg lehetne.

-Hja, persze.. hát ne haragudj, de nincs kedvem megint egy álomvilágban élni. - mondtam és az ablakon a visszatükröződésből láttam a halvány vigyorát, ami a végén egy sima, és mintha őszinte mosolyba fordult volna.

-Szóval álomvilág volt?

-Ne értsd félre, már nem azt gondolom.

-De ha nem azt gondolnád, most nem ezt a jelzőt használtad volna. - mondta. 'Sakk, matt.'

-Eh.. nem így akartam kifejezni magam. - morgolódtam, mivel tényleg sarokba szorított ezen a téren. Inkább gyorsan új téma után kerestem, mikor Danielt hallottam halkan nevetni.

-Tudod, még mindig ugyanolyan könnyen össze lehet téged zavarni.

-Hagyj már..! Ez csak véletlen volt. - jobban elfordultam Danieltől.

-Hát persze.. - mondta olyan hangnemben, amiből egyből kivettem, hogy nincs meggyőzve. -Hallom, benne vagy a diákszínpadban.

-Igen, de csak októberig. Nincs elég ember, ezért én vagyok a beugró.

-Én is bent vagyok. - mondta, de erre nem válaszoltam. -Csak én végig.

-Ehh.. szuper. - nyögtem ki kis idő után. -Milyen szerepet töltesz be?

-Montague. - erre felsóhajtottam. -Jaj, nehogy már ennyire távolságtartó legyél..! - mondta és felállt, majd odajött az ágy mellé. -Mikor engeded elmagyarázni?

-Nem a közeljövőben tervezem. - válaszoltam gyorsan és továbbra is Davet figyeltem, csak hogy ne rá kelljen néznem. Körülbelül egy percig néma csendben ültünk, látszólag nagyon gondolkozott valamin.

-Félsz tőle? - kérdezte hirtelen, halkan, de mégis megrezdültem tőle. Nem értettem mire érti.

-Mitől?

-Attól, hogy mit fogok mondani.

-..Nem. - mondtam némi hezitálás után, ami egyáltalán nem volt meggyőző.

-Akkor miért nem engeded elmagyarázni? Nem fogom, természetesen, ha nem akarod, de azért ez mégis érdekel. Csak mert biztos vagyok benne, hogy te is más perspektívából látnád a történteket, de ezzel nem magamat akarom védeni. Szimplán le akarom venni a súlyt a válladról és nem szeretném, hogy szemétládának gondolj. - mondta és rám nézett. A pillantása égette az oldalamat, muszáj volt odanéznem. Nyeltem egyet, ahogy megláttam az őszintének tűnő mélységet a szemében. A szeme szinte világított a sötétben, szinte beleégette magát az enyémbe.

-Mert.. mert nem. Nem akarom hallani. - mondtam és képtelen voltam tartani a szemkontaktust, olyan erős volt a tekintete.

-Félsz. - mondta. Nem is, inkább már kijelentette. A magabiztosság csak úgy sugárzott belőle, nem hallottam semmilyen kételyt a hangjában. -Félsz, hogy megint megbántalak, hogy megint fájni fog.

-Nem. - leállítottam, mielőtt még folytatná.

-Hadd magyarázzam el, nem tudod mi történt.

-Nem.! - mondtam hangosabban, mint kellett volna és Dave mozgolódni kezdett alattam, majd fél szemét kinyitotta. Először csak Danielt látta, mert olyan szögben állt, majd oldalra fordította a fejét és rám nézett.

-Hali. - köszönt rekedt hangon.

-Dave! Minden rendben? - kérdeztem, félreintve Danielt, amikor mondani próbált valamit.

-Persze, csak.. hát,m voltam már jobban is. - mondta egy félmosoly kíséretében, én pedig elmosolyodtam.

-A szívbajt hoztad rám. - sóhajtottam és megöleltem óvatosan. -Mikor jöhetsz ki?

-Nem tudom. Nem beszéltem még doktorral.

-Oh.. akkor. Daniel, megtennéd, hogy megkérdezed? - kérdeztem ránézve, aki egy kis hezitálás és egy kifejezéstelen arckifejezéssel nézett egy darabig, majd bólintva elhagyta a szobát. -És a hugica a béna, mi? - kérdeztem megkönnyebbülten.

-Höhh, na, azért megnéztem volna, veled mit csinálnak ezek az üvegek. - vigyorgott.

-Lány vagyok. Biztos jobban néznék ki, mint te. - mosolyogtam.

-Arra befogadok. - ekkor Daniel visszajött.

-Itt volt egy a folyosón, azt mondta, holnap hazamehetsz ha nincsenek problémák. - mondta és karbatett kezekkel a falnak dőlt.

-Szuper. Akkor szerintem mehetünk is. - felült, mire én visszanyomtam.

-Azt mondta, holnap. Az majd holnap lesz. Ragaszkodom hozzá, hogy itt maradj. - mondtam és elnyomtam egy ásítást.

-Aha.. Mindjárt elalszol.

-Az nem baj. Majd alszom itt. - Dave felvont szemöldökkel nézett rám, majd megvonta a vállát.

-Felőlem.. - mondta, azzal odébb mászott az ágyon.

-Te mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül.

-Helyet adok neked. Mit csinálnék? - kérdezte, majd várt egy kicsit. -Ugye nem gondoltad, hogy a széken fogsz aludni?

-Öhh.. de? - mondta, ne inkább kérdésnek hangzott. Hogy biztosítsam, hogy így gondolom, elhelyezkedtem a széken és feltettem törökülésbe a lábaimat. -Elleszek itt, te beteg vagy, neked teljesen ágyban kell maradnod.

-Nem vagyok beteg, csak fizikailag sérült. - helyesbített, mire a szemeimet forgattam.

-Majdnem ugyanaz. - Dave is elhelyezkedett, majd maga mellé mutatott.

-Gyere hugica. - mondta, mire sóhajtottam egyet, felálltam és odafeküdtem mellé.

-Hugica? - kérdezte Daniel, akiről időközben el is feledkeztem.

-Igen, még egy régebbi szokásból. Hosszú történet.. - mondtam, majd odamutattam a székre. -Ülj le, ha akarsz. - Daniel vállat vont, majd leült.

Amióta visszatért, próbáltam minél többet nem ránézni. Nem azért, mert ronda, hanem éppen ellenkezőleg. Az pedig, ami a múltban történt kettőnk között, nem sokat javít a helyzeten. Tudtam, hogy az akaraterőm nem olyan nagy, mint amilyenre gondolok, valamint hogy nagyon könnyen össze lehet zavarni, amit Daniel egy negyed órával korábban tökéletesen igazolt is. Azt is tudtam, hogyha Dave nem ébredt volna fel, bizonyára valami meggondolatlant tettem volna, amire nem lennék büszke. Éppen ezért próbáltam kerülni a pillantását és a témát is, amiről korábban társalogtunk még csak ketten.

-Amúgy miről beszéltetek azelőtt, mielőtt felkeltem? - kérdezte Dave. Mintha csak a sors akarna kicseszni velem, pont erre kellett rákérdeznie. Fújtam egyet és Danielre néztem, majd rögtön el róla.

-Megbeszéltünk pár dolgot, ennyi az egész. Nem volt lényeges.

-Hja. Nem. - értett egyet Daniel és felvont szemöldökkel nézett rám, ami megint égette az oldalamat, de ellenálltam a kísértésnek, hogy ránézzek.  A hangjából tisztán hallatszott, hogy nem ezt gondolja, de gondoltam, majd később akarja megbeszélni, amikor nem lesz társaságunk.

-Oh, értem. Nos, én szerintem aludni fogok megint. Holnap keltsetek és mehetünk haza. - mondta Dave és becsukta a szemeit.

-Jó éjt. - mosolyogtam, majd Danielre néztem. -Maradni fogsz, vagy..?

-Nem.. jó éjt. - mondta, azzal felállt és kiment. Felvont szemöldökkel nézem utána, majd Dave-re.

-Miről beszéltetek, mialatt aludtam? - kérdezte komolyan.

-..nem beszéltünk. - mondtam. Reméltem, hogy hagyja a témát.

-Oké. Akkor miről vitatkoztatok?

-Honnan veszed, hogy vitatkoztunk?

-Ha nem beszéltek, akkor ti ketten csak vitatkozni tudtok. - forgatta a szemeit.

-Nem akarom most ezt a témát felhozni. - mondtam és elfordultam, alváshoz készülve.

-Nem fog megoldódni, ha csak menekülsz előle.

-Nem menekülök. Csak nem szeretném most megbeszélni.

-De menekülsz. Nem lenne egyszerűbb szembenézni a problémákkal egyszerre és nem tologatni?

-Nem. - még hallottam, ahogy Dave sóhajt egyet, majd ő is elhelyezkedett.

-Jó éjt Lei.

-Jó éjt. - azzal becsuktam a szemeimet és próbáltam elaludni, több-kevesebb sikerrel. Egyrészt, mert nem igazán tudtam aludni az előbbi beszélgetés miatt, másrészt pedig megszoktam, hogy sötétben alszom, most viszont a holdfény akadálytalanul besütött a szobába, mivel az utcára néző fal fele üvegből volt.

Nem tudom mennyi ideje forgolódhattam már, amikor Dave megszólalt.

-Nem akarsz aludni?! - ült fel.

-Bocs. Nem tudok a fénytől aludni. - amint ezt kimondtam, egy farkas felvonyított az erdőből. Dave hitetlenül felnevetett.

-Ezt nem hiszem el.. - mondta, majd kimászott az ágyból.

-Nem szabad még járnod! Az orvosok..-

-Nem érdekelnek az orvosok. -mondta, majd megkerülte az ágyat és felém nyújtotta a kezét. -Gyere. - mosolygott.

-Hova? Megőrültél? - kérdeztem alighanem felháborodva, de ennek ellenére megfogtam a kezét és felálltam. Megigazítottam a ruhámat magamon és vettem egy nagy levegőt. -Mehetünk.

Dave elnevette magát a hirtelen szemléletváltozásaimon és körbenézett a szobában.

-Van itt valami, ami az enyém?

-Nem.

-Akkor indulás. - mondta és az ajtó felé indult. Kilépett rajta én pedig követtem.

-Ki akarsz szökni?

-Nem. El akarok szökni. Nem ugyanaz. Nem jövök vissza.

-Legalább egy orvosnak szólj, hogy elmész!

Dave megállt és felsóhajtott. Körülnézett és egy székre mutatott.

-Várj meg itt, szólok egynek.

-Nem, megyek veled, nehogy elsunnyogj valamit. - kitartottam magam mellett és Dave mellé álltam, aki menthetetlenül felsóhajtott megint.

-Jól van, akkor gyere. El akarok már menni.

Elindultunk és kerestünk egy orvost, aki éppen szabad volt. Dave elmagyarázta a helyzetet, az orvos pedig mondta, hogy egy pár percre szüksége lesz, hogy a zárónyilatkozatot kiadja, az után mehetünk. Leültünk a székekre és nemsokára vissza is tért az orvos egy papírral a kezében. Elmondta, hogyha bármilyen rendellenességet tapasztal, vagy valamilyen problémája van, Davenek azonnal vissza kell jönnie, bár ebben erősen kételkedik, hiszen egészen felépült már az esetből. Dave bólintott, megköszönte és kimentünk a kórházból.

Séta közben végignéztem a kezén és elhúztam a számat.

-Azért rendesen elintézted magad.

-Mit mondhatnék? Hozom a formád.

-Ez nem volt szép. - morogtam az orrom alatt, mire megborzolta a hajamat.

-Tudom. De ez az igazság. - mosolygott. Ekkor újabb fakras üvöltés hangzott fel, amit kicsit később még több követett.

-Hm.

-Igen? - nézett rám Dave.

-Semmi. Szeretem a farkasokat.

-Tényleg? Nem is tudtam.

-Ehh. Ennyit tudsz a hugicádról. - lebiggyesztettem az alsó ajkamat, mire megint felnevetett.

-Nem jó, ha mindent tudok rólad. Hol lenne akkor a titokzatosság?

-Point taken. - bólintottam. -Nem hívunk taxit?

-Nem. Minek? Sétáljunk, legalább még egy dolgot elmondhatsz magadról.

-Éspedig?

-Hogy a te drága bátyóddal sétálsz haza valamivel éjfél után.

-Valamivel?! Ember, hajlani fél kettő van! - mondtam, miután lestem a telefonomról.

-Lehet.. De mikor van ilyen? - kérdezte és rám mosolygott, mire a szemeimet forgattam.

Tovább sétáltunk és egyre közelebb kerültünk a házamhoz. Már csak egy utca választott el engem az otthonomtól, és Davere néztem.

-Haza tudsz menni? Ne vigyelek el?

-Te tudsz vezetni? - kérdezte tettetett meglepettséggel, mire nem erősen megütöttem a kezét. -Nem vagyok béna, hazatalálok. Majd küldök SMS-t, ha otthon leszek, jó? - bólintottam és megöleltem.

-Ne ijessz rám máskor így, oké?

-Rendben. - megpuszilta a fejem búbját mosolyogva és hátralépett. Megérkeztünk. A házam felé intett. -Na menj, nehogy elvessz itt nekem.

-Igyekszem. - mosolyogtam és intettem egyet, mielőtt bementem a házba.

A fejemet ráztam, miközben a mai napon gondolkoztam. Szinte biztos voltam benne, hogy megyek másnap suliba. Eddig. Most viszont már másként láttam a helyzetet és nem akartam rossz benyomást kelteni így az év elején, tehát lehet, hogy mégis itthon maradok.

Gyorsan elővettem a telefonomat és üzenetet írtam Davenek.

,,Mész ma suliba?"

,,Biztos, hogy ezt nekem címezted?" jött a válasz pár perccel később. Összevont szemöldökkel néztem a telefonra és nem értettem a kérdést. Csak akkor ütött be, hogy mi a helyzet, amikor ránéztem a címzett nevére. 'Daniel!'

Megráztam a fejem. Hogy nem vettem észre, hogy félreküldtem? Valószínűleg a 'D'-k kevertek meg, bár már magam sem tudtam.

,,Bocs, nem neked akartam küldeni.'' írtam és a korábbi üzenetet Davenek is megírtam, de ezúttal biztosra mentem, hogy neki ment.

,,Ezek szerint kijöttetek a kórházból?" kérdezte újra Daniel.

,,Nem. Te mész?" kaptam Davetől is a választ.

,,Igen, Dave nem bírta." küldtem Danielnek. ,,Terveztem.. de nem biztos. Majd reggel eldöntöm. Jó éjt!:)" és ezt Davenek.

,,Rendben. Jó éjt Hugica :*"

Elmosolyodtam és felmentem az emeletre. A lépcsőn a telefon kijelzőjével világítottam, hogy ne bukjak fel. Út közben rezgett a kezemben, hogy üzenet érkezett, de nem néztem meg egészen addig, amíg be nem értem a szobámba és fel nem kapcsoltam a lámpát.

,,Höhh, azt hittem te fogsz megtörni.xd"

,,Fogd be -.-"

Az ágyra dobtam a telefont és levettem a pulcsimat, amit nem is tudtam, hogy magamra vettem még az elején. Már csak egy ujjatlanban és a gatyámban voltam, amihez kibontottam a hajamat is, hogy ne érezzem olyan határoltnak magam. Megráztam a fejem, mikor jött a következő üzenet.

,,Húzd be a függönyt, ha folytatni akarod. :lol:"

Kinéztem az ablakon és láttam, ahogy Daniel házában ég a villany és az ablakban áll, a párkányra támaszkodva. Fújtam egyet és odamentem az ablak elé, miután összeszedtem a telefont, de nem húztam be a függönyt,hanem csak álltam.

,,Le vagyok nyűgözve. Nem nézted végig a showt."

,,Úgy döntöttem jófiú leszek. Problem? -.^"

,,Te nem vagy jófiú. Gyökerestül kárhozatra vagy ítélve."

Ez után nem rögtön jött a válasz, hanem pár percet várt, amíg Daniel csak állt és errefelé nézett.

,,Köszönöm a bókot. Nem kárhozol el velem? Nem akarok egyedül lenni."

A szemeimet forgattam és halványan elmosolyodtam.

,,Kárhozz egyedül. Nincs szükségem arra, hogy barmokkal együtt égjek el." azzal megint ledobtam a telefonomat az ágyra és kinéztem az ablakon, és figyeltem, ahogy Daniel a szívére tette a kezét, imitálva, hogy most aztán megsértettem.

,,Neked is szép álmokat." mikor megnéztem, halkan elnevettem magam. Intettem egyet félvállról Dannynek, majd behúztam a függönyöket és átöltöztem pizsamába.

Tíz perccel később már teljes készültségben, alvásra készen álltam a szobám közepén és rávetettem magam az ágyra. A telefonomat töltőre dugtam és az éjjeliszekrényemre tettem, majd hanyatt fordultam és úgy maradtam. Nem volt hideg, sőt, dög meleg volt, éppen ezért takaró nélkül feküdtem és lassan elnyomott az álom.

__________________________________________________________

Hátöö.. nem tudok mit mondani. Remélem nem üt nagyon el a többitől. Bár most, hogy írtam (kihagytam egy hetet az ujjam miatt, így megtört a rész) és visszanézem, egyértelműen látom a változást. Talán nem is a következő alkalommal lesz ez, hanem már most elkezdtem.

Kétlem, hogy valaki kíváncsi lenne rá, de ha mégis, akkor megemlítem, hogy valószínűleg nemsokára belekezdek egy-két angol történetbe/fanficsbe/oneshot-ba/attólfüggmihezleszkedvem-be. Ha valaki érdeklődik, szívesen megmutatom neki, de az még nem most lesz.^^"

Üdv: Lyzbog:)♥